Gyógyszálló - képeslap, Parádfüred, 1941

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a parádfürdői Gyógyszálló épületének részlete látható. A fürdőtelep tulajdonjogait 1927-ben átvevő Nemzeti Közművelődési Alapítvány, az 1930-as években kezdett nagyívű beruházásokba, a gyógyvizes üdülőterület fejlesztése céljából. Ekkoriban bontották le a régi fürdő folyosós épületét és ekkor emelték az Ybl szálló főhomlokzatával szemközt, az új gyógyfürdő és ivócsarnok kétemeletes, oszlopos épületét. A fürdő előtti tér is átalakult, az északi oldalának lezárására az Erzsébet szállóval szemben ebben az időben épült fel az úgynevezett üdülőhelyi klub (cour-salon, kursalon), mely később kaszinóként is működött. Az állami pénzből folyó építkezések a Pók vendéglő (később SZOT étterem, Freskó étterem) és a fürdőigazgatóság ikerépületének elkészültével fejeződtek be. Tehát 1936-37-ben – a régi fürdőtelep helyén – épült fel a képen is látható új gyógyszálló, melynek földszintjén vasas-timsós fürdő és a szénsavas fürdő szolgáltatásainak igénybevételére 32 kabint rendeztek be, valamint itt alakították ki a férfi-női osztállyal rendelkező vízgyógyintézetet, azaz a gyógyfürdő-kórházat. Napjainkban a Parádfürdői Állami Kórház része (2017). A dátum, a keltezés alapján, de a hátoldalon olvasható kiadási adatok szerint, a képeslap már korábban is forgalomba került.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy gyógyturizmus
tárgy gyógyfürdő
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó Fürdőigazgatóság által engedélyezett kiadás
közreműködő Weinstock (Nagyváradi) Ernő fényképész, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Parád
térbeli vonatkozás Parádfürdő
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos út 221.
térbeli vonatkozás Heves megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1941.08.07.
időbeli vonatkozás 1941 augusztus 07
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_31859
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z