Mézes mackó büfé
Bauer Sándor, a kép készítője; 1946-ban került az MTI-n belül működő Magyar Film Irodához fotóriporternek, majd 1957-től a Vendéglátás magazin munkatársa volt. Több mint négy évtizedes pályájának hagyatéka mintegy húszezer, nagyrészt negatívban fennmaradt fotó.
A szocialista vendéglátóiparban új színfoltként jelentkeztek a Mackó büfék. Melyek jellegüket tekintve a büfé és a csemegeüzletek társításából alakultak ki. Az üzletek állva fogyasztásra és csomagolásra rendezkedtek be. Kivitelükben és berendezésükben a korszerűség a jellemzőjük” – írta a hatvanas évek elején megjelentetett Szállodák és vendéglátóhelyek című kiadvány, amely arról is tudósított: efféle büféből összesen hat nyílt Budapesten. Talán a legismertebb a Kígyó utcai, de ott volt a Nagymező utcai, a József körúti Baross, a Széna téri Budai, a Váci utcai Anna vagy a Ferihegyi. További négy bolt Bistro Mackóként üzemelt, ahol le is lehetett ülni, és a látványkonyhákban elkészített grillételeket is felszolgálták. A Mézes Mackó népszerűségét a finom kávé mellett, melyet olasz kávégép készített, a hidegtálaknak köszönhette, volt kaszinótojás és mindenféle aszpikos különlegesség. Ezenkívül, forradalmian új berendezések, a rengeteg nyugati konyhai gép és neonok jellemezték. http://www.budapestfolyoirat.hu
A picture from photo collection of photographer Sándor Bauer who was the photo reporter of the Hungarian Film Office (belonged to MTI) as of 1946, and the employee of magazine Vendéglátás as of 1957. His legacy is about 20 thousand photos, mainly in negative.
Mackó (Teddy Bear) buffets have emerged as a new highlight in the socialist catering industry. They developed from the combination of buffets and delicatessens. The shops allowed standing consumption and take-away. In their design and equipment, modernity is their characteristic feature - wrote the publication Hotels and Restaurants published in the early 1960s, which also reported that six such buffets were opened in Budapest. Perhaps the best known was the one in Kígyó Street, but there were others in Nagymező Street, József Boulevard, Széna Square, Váci Street and at Ferihegy Airport. Four more shops operated as Bistro Mackó, where you could sit down and they served barbecue dishes prepared in show kitchens. The popularity of the Mézes Mackó (Honey Teddy Bear), besides the delicious coffee made by an Italian coffee machine, was due to the cold buffet dishes (including casino eggs and all sorts of aspic specialties). In addition, it was characterized by revolutionary new equipment, plenty of Western European kitchen appliances and neons.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
nyelv | angol |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | csoportkép |
tárgy | cukrászda |
tárgy | kávéház |
tárgy | kávégép |
tárgy | valódi málnaszörp |
tárgy | jégkrém |
célközönség | általános |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Bauer Sándor, fényképész |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Budapest |
térbeli vonatkozás | Budapest |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1960 |
Jellemzők | |
hordozó | negatív |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Fortepan |
hozzáférési jogok | Ingyenesen letölthető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Fortepan |
leltári szám/regisztrációs szám | 128245 |