Óbuda Budapest városrésze a III. kerületben. A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a Második Világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát. Római-part A Római-part Óbuda Duna felőli részének északi fele. Hossza mintegy 10 km (a Barát-patak torkolatától az Aranyhegyi-patak torkolatáig). A Római-part a budai vízi élet felkapott központja volt, szennyezésmentes, fürdésre alkalmas hely. Magyarországon az evezősport meghonosítói gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós voltak. Az első hazai evezősversenyt 1842-ben rendezték, amelyet Clark Ádám (a Lánchíd építője) nyert meg. Az Evezős Szövetség 1892. évi megalakulását követően nagy lendülettel fejlődött a dunai vízisport. Ekkor a Római-parton 23 csónakház működött; pl. Magasházy, Weinberger, Faragó, Fájt, Bürgermeister I, II, Nemzeti Bank, Spárta, Adria, Hattyú, Csuka, UTE, Ampére stb. Öt csárda (Tüzes, Nap néni, Nap bácsi, Bivalyos, Haraplak), két vendéglő (Lieb, Burgermeister), három szabad strand (Hungária, Duna, TUNGSRAM) volt benne. A Római-part Óbuda és a főváros lakosságának egyet jelentett a Dunával és a csónakházakkal. A rendszerváltást követően a vállalati üdülőket és a hozzájuk tartozó csónakházakat a vállalatokkal együtt privatizálták. Az üdülők és csónakházak nagy része ezután bezárt, sokukat lebontották. Néhány közülük "véletlenül leégett". Az ártérnek minősülő megüresedett telkeken a szabályozási terveket és árvízvédelmet figyelmen kívül hagyva lakópark építések kezdődtek. Lieb Márton a halászcsárdáját úgy hirdette, hogy címe: Óbuda - Lőpormalom. Korábban már eltűntek a lőpormalmok. Helyettük a Dunán elszaporodtak a gabonaőrlő vízimalmok. Az 1800-as évek végén a népszerű vízimalmok egyike Lieb Mártoné volt. Mikor a gőzmalmokban kezdték őrölni a gabonát jóval egyszerűbb és gazdaságosabb módon, a vízimalmok kezdtek feleslegessé válni. Liebék jó üzleti érzékkel parthoz vontatták a malmukat és létrehozták a több, mint 100 évig virágzó római-parti csónakházak egyikét 1904-ben. Lieb Márton nagyon népszerű kertvendéglőjét a 30-as években vejének Berlinger Jakabnak adta át. Berlingerék már korábban is Óbuda nevezetes családjai közé tartoztak, közülük először Berlinger Márton nyitott bormérést 1884-ben a Solymár utca 26. szám alatt. A vendéglőben az első helyiség lett a söntés, a második, kisebb pedig a különterem. A kerthelyiségben nyári estéken a napi sportolás, vízi élet befejeztével az emberek megpihentek, felüdültek. A vendéglőben egyszerű ételeket, pörköltet, gulyást is készítettek. A halászlé főzéshez sok halat használtak fel. A Dunára néző kerthelyiségben, legalább 200 vendég élvezte a nyári estéket. A Berlinger tízen voltak testvérek, közülük öten lettek vendéglősök. Óbudán és a Ferencvárosban vitték tovább a család jó hírnevét.