A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a Második Világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát. Az óbudai kocsmákról készült feljegyzések szerint a mai Vörösvári út 131 -133. szám alatt 1907-ben nyitott kocsmát Streck István, aki egy évvel később Ziegler Györgynek adta át az üzletet. A család 1935-ig működtette itt vendéglőjét, utoljára négy Ziegler-testvérre maradt az üzletvezetés, annak minden gondjával-bajával, akik végül a kocsma eladása mellett döntöttek. Tőlük a 30-as évek közepén Fahn Gyula vette át a működtetéssel járó feladatokat, akinek nevéhez fűződik a ma is álló épületegység vendéglátóhelyként való felvirágoztatása. A vendéglő helyiségei, a pult és az egyes termek „U” alakban fogják közre a kerthelyiséget, innen nyílik a boltíves pincelejáró. A kertben egy azóta hatalmassá és terebélyessé növekedett fa borítja árnyékát az asztalokra és az ide érkezőkre. A régi idők krónikásai szerint 1917-ben a Magyarországra menekült orosz gárdatisztekből alakult balalajka zenekar mulattatta a vendéglő közönségét. Ez a zenekar már a különlegessége miatt is sok vendéget vonzott, igazi hírnevet mégsem ők szereztek a Fahn-vendéglőnek, hanem valójában az ebben az Fahn-időszakban működő sramli zenekar és énekesük, a híres-nevezetes Kraft Pepi. Az 1950-es években a Fahn-vendéglő államosításra került, üzemeltetését a Vendéglátóipari Vállalat vette át. Nevét is Óbudai Népkertre változtatták. Színvonala sem volt már a régi, talponállóvá züllött, italtól és izzadt emberek szagától bűzlő, részeg alakok handabandázásától hangos helyiség lett. A 1980-as és 90-es években Sramli söröző néven működött a hely, miközben üzemeltetői törekedtek arra, hogy az étterem újra a régi fényében tündökölhessen. 2001 februárjától 2003 októberéig mint Szardinia étterem várta a vendégeket, majd 2004 nyarától 2016-ig több tulajdonosváltást is megélve, a hely mindvégig őrizte az olaszos stílust és étlapot. 2016-ban Pálos Edina és Horváth Csaba vették át az 1907-óta, vagyis több mint száz éve folyamatosan vendéglőként üzemelő éttermet, akik a Fahn-dinasztia hagyományait alapnak véve hívják gasztronómiai időutazásra az egy kellemes, meghitt ebédre, vagy vacsorára vágyókat. Óbuda századfordulós szellemiségének megidézésében pedig nem csak a modern étkezési trendekkel vegyített hagyományos ételek, de Id. és Ifj. Déki Lakatos Sándor prímások és együttesük is a segítségükre vannak, akik sanzonokkal és hamisítatlan tánczenével várják a vendégeket. (www.inyenckert.hu/magunkrol/)