Spolarich Étterem és Söröző

kép
minősített tartalom

A Ferenciek tere Budapest V. kerületében, Pest történelmi Belvárosának középpontjában fekvő tér és közlekedési csomópont. A pesti Ferences templom mellett korábban álló ferences kolostor helyén 1876-77-ben építették fel a ma is Ferenciek Bazára néven ismert átjáróházat, földszintjén bérbeadható üzletekkel. Itt elsőként Holzwarth György vett bérbe egy helyiséget étterem céljára, mely Csalányi Károly vezetésével hamar a legjobbak közé emelkedett. Gyakran a Ferences templomig ért az asztalra várók sora. 1925-ben a híres vendéglátó dinasztia, a Spolarich család vette meg az éttermet és ekkor nyerte el a mai formáját (pl. Pándy Lajos festőművésznek, Palka József ólomüveg-készítőnek, Linger Károly bútorosnak köszönhetően). 1934-en Károlyi László vette bérbe az éttermet és adta neki a ma is használatos Kárpátia nevet. Akkor még ez a IV. kerület volt. A Kárpátia 1949-ben került állami tulajdonba, 1957-ben pedig a HungarHotels lánc része lett. Berendezését a művelődési miniszter védetté nyilvánította. 1979-ben felújították. A privatizáció után 1997 októberében a nemzetközileg is elismert, korábban a Forum szállodát megnyitó és nagy sikerrel vezető, majd több évet külföldön dolgozó Dr. Niklai Ákos vette meg. Azzal a céllal, hogy Budapest ismert és újra elismert vendéglátóhelyévé tegye. Ma a Kárpátia Étterem és Söröző 6 teremmel és számos szolgáltatással áll a vendégek rendelkezésére. Kreatív konyhájával, a megújult magyar gasztronómiát képviseli - a nemzetközi divatkonyhák legfrissebb ízeivel fűszerezve. Esténként Sárközi Lajos és zenekara játszik tüzes cigányzenét, de palettájukon megtalálhatók klasszikus és jazz darabok, évtizedes és mai slágerek, musical részletek is. Az utca pár éve térkő burkolatot kapott padokkal és fákkal. (egykor.hu és karpatia.hu )

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy söröző
tárgy belső tér
Személyek, testületek
kiadó Szénásy Béla udvari szállító kiadása
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest IV. kerület Ferenciek tere 9.
térbeli vonatkozás Budapest V. kerület Ferenciek tere 7.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21466
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS