Keleti Pályaudvar étterme

kép
minősített tartalom

A Keleti pályaudvar Budapest legforgalmasabb személyvonat pályaudvara. Nevét nemcsak a földrajzi fekvéséről kapta, hanem a keleten fekvő Erdéllyel és a Balkánnal fenntartott kapcsolatra utalva és a Nyugati pályaudvar, akkor még a Bécs-Párizs irányt kiszolgáló nevétől való megkülönböztetésképpen is. Tervezte: Rochlitz Gyula (Nagyrőce, 1825. december 5. – Budapest, 1886. január 18.) építész. Tervezte és vezette a MÁV jelentősebb építkezéseit, úgymint a dunai összekötő vasúti híd, illetve a MÁV Andrássy úti igazgatósági épületének építését. A vasúti vállalat felügyelőjeként indította meg az államvasutak új, központi indóházának tervezését, majd annak főtervezője lett. Mint az építkezés irányítója, végigszolgálta a pályaudvar 1881-ben megkezdett és 1884-ig tartó építkezését. Építői munkásságának elismeréseként a Ferenc József-rend lovagja címmel tüntették ki. Rochlitz Gyula mellszobrát a pályaudvar restijének első vendéglőse készíttette, amelyről sokáig nem tudták, hogy kit ábrázol. A szobrot később az indulási csarnokba helyezték át, ám onnan végleg eltűnt. Az emlékére a MÁV 1959-ben, a pályaudvar megnyitásának hetvenötödik évfordulóján, egy emléktáblát helyezett el az indulási oldalon. A csarnok 44 méter széles, 188 méter hosszú és 31,5 méter magas. A kép a Pesti Napló 1927 május 15.-i számában jelent meg.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_11_684_1
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy belső tér
tárgy étterem
tárgy asztalok
Személyek, testületek
kiadó Pesti Napló
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás VIP_28_a_E_A-N
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1927 május 15.
Jellemzők
hordozó papír
méret 14 x 19 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_11_684_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_A-N