Balatonfenyves
Balatonfenyves község Somogy megyében, a Fonyódi járásban. A Balaton déli partján fekszik, Keszthelytől 19 km-re. A 7-es főút a település déli szélén húzódik. 1958-ban jött létre Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr, Fonyód és Somogyszentpál egyes területeiből. (Például Balatonkeresztúrnak a Józseftelep, Somogyszentpálnak Imremajor és Pálmajor nevű részeiből.) Előtte kevésbé lakott vidék volt tanyákkal, vadászházakkal, mivel a közeli Nagy-Berek és mellette lévő erdői máig gazdag élővilággal büszkélkedhetnek. Napjainkra azonban az erdőirtások és a vadászat jelentős méretet öltöttek. A képeslapon balra fent látható a balatonfenyvesi Szent Erzsébet templom. Ez a Balaton-menti települések egyetlen Szent Erzsébet temploma. Lékai László (Zalalövő, 1910. március 12. – Esztergom, 1986. június 30.) veszprémi püspök - később bíboros, prímás, esztergomi érsek - kezdeményezte a hetvenes években, az itteni új plébániatemplom építését. A vasút és a tópart közötti üdülőövezetben, fenyőfás ligetben emelkedő beton-klingertégla-fém támpillér elemek felhasználásával készült nyeregtetős istenháza a hetvenes évek stílusjegyeit viseli magán. A templom 1975-1977. között készült el. Az ünnepélyes felszentelését 1977. július 24.-én Kádár László (Eger, 1927. szeptember 2. – Eger, 1986. december 20.) veszprémi Megyés Püspök végezte. A templom tervezője Török Ferenc mérnök, egyetemi tanár. A templom előtti Szent Erzsébet szobor, az oltárkereszt , a keresztút, az Angyali üdvözlet és a Szent Antal az Úr Jézus előtt Till Aran szobrászművésznő alkotásai. A Szentségház , az oltárgyergyatartó Bossányi Elemér iparművész munkái, Török Ferenc tervei alapján. Az orgona felett lévő feszület Tarr Miklós szobrászművész alkotása. A templomi orgona 1988-ban készült , melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az udvaron álló harangtorony 1993-ban készült. (egykor.hu) A Bal alsó képen a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tábor bejárata látható.
| Cím(ek), nyelv | |
|---|---|
| nyelv | magyar |
| Tárgy, tartalom, célközönség | |
| tárgy | MKVM |
| tárgy | vendéglátás-történet |
| tárgy | vendéglátóipar |
| tárgy | templom |
| tárgy | szörf |
| Személyek, testületek | |
| kiadó | Képzőművészeti Kiadó |
| Tér- és időbeli vonatkozás | |
| kiadás/létrehozás helye | Budapest |
| térbeli vonatkozás | Balatonfenyves |
| az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
| időbeli vonatkozás | 1980-as évek |
| Jellemzők | |
| hordozó | papír |
| méret | 10 x 15 cm |
| kép színe | színes |
| formátum | jpeg |
| Jogi információk | |
| jogtulajdonos | MKVM |
| hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
| Forrás, azonosítók | |
| forrás | MKVM |
| leltári szám/regisztrációs szám | VF_2008_210_1 |
| leltári szám/regisztrációs szám | VIP_28_b_U_Kicsi |