Révhelyi Elemér képei

Szent Erzsébet templom alaprajza

kép
minősített tartalom

Kassa az 1930-as, 1940-es években

A Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm Kassa egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, Európa egyik legszebb székesegyháza. Az óváros centrumában, a Fő utca központi szakaszán áll.

A dóm helyén már a 13. században állt egy templom, amely 1378-ban leégett. Ezután fogtak hozzá a dóm építéséhez, de csak 1520-ban fejezték be a nagyméretű, háromhajós csarnok-templomot. 1556-ban tűz pusztította, később többször is javították, végül 1877 és 1896 között Steindl Imre tervei szerint építették újjá. Északi tornya 1775-ben, befejezetlen déli Mátyás-tornya 1904-ben nyerte el mai formáját. Szárnyas főoltára 1474 és 1477 között készült. A dóm altemplomában temették el Rákóczi Ferenc 1906-ban Rodostóból hazahozott hamvait. Márványkoporsóját nemzeti színű szalagos koszorúk sokasága borítja

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kassa
tárgy Szent Erzsébet
tárgy plébánia
tárgy szentély
tárgy sekrestye
tárgy szentségház
tárgy Szent József kápolna
tárgy átalakítások
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kassa
térbeli vonatkozás Kosice
térbeli vonatkozás Szlovákia
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0589