Soltvadkert Szakál vendéglő és panzió

kép
minősített tartalom

Soltvadkert város Bács-Kiskun megyében, a Kiskőrösi járásban. A Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában. A várost 1900-tól nevezik Soltvadkertnek, előtte Vadkert volt a neve, amely az itteni erdők-mezők egykori gazdag állatvilágára utal. A török időkben ez a vidék elnéptelenedett, lakatlan pusztává vált. Vadkert puszta 1639-ben Miskey János és a gróf Cseszneky család tulajdona volt. A gazdálkodás fellendítése érdekében az 1740-es évek elején a báró Orczy család először német és szlovák, majd magyar családokat telepített birtokára. Kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat. A szorgalom tehetséggel párosulva nemzedékről nemzedékre szállt, mely virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát teremtett. Ma is ez biztosítja a lakosság nagy részének megélhetését. A szocializmus alatt szakszövetkezeti formában megmaradt az egyéni gazdálkodás, ami jelentős többlet jövedelmet biztosított. Az 1990-es évek elejére Soltvadkert a kistérség egyik központjává vált, ezért 1993-ban elnyerte a városi rangot. Számos ipari magánvállalkozás indult be, a szőlészeten és borászaton kívül is. Szakál László és felesége Erzsike 1972-ben nyitották meg saját éttermüket a városban, Aranyhomok bisztró (1986-tól Szakál Vendéglő) néven, majd 1982-től panziót is üzemeltettek. A tulajdonos 1984-ben Fiprega Védnöki táblát kapott, három évvel később pedig a szakma kiváló kereskedője címet is átvette. 2002-ben Pro-turismo díjjal ismerték el munkáját. Hat szakácskönyve látott napvilágot eddig, két éven keresztül pedig egy televíziós gasztronómiai műsor szerkesztő-producere is volt. A vendéglő bezárása óta pedig fáradhatatlanul írja könyveit, hogy közkinccsé tegye a birtokában lévő gasztronómiai tudományt és az értékes információkat.

Restaurant and pension

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy panzió
tárgy étterem
tárgy kerthelyiség
Személyek, testületek
kiadó Magyar Képek
kiadó Fotó: Tulok Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Soltvadkert
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1990-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2010_12_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi