Sztálinváros Halászcsárda Étterem

kép
minősített tartalom

Dunaújváros (1951 előtt Pentele, Dunapentele, 1951–1961 között Sztálinváros) megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Fejér megye délkeleti részén, a Duna jobb partján. A város a Dunaújvárosi járás székhelye, a megye legnépesebb települése Székesfehérvár után. Ma is Magyarország egyik legmagasabb jövedelmű településének számít. Fontos gazdasági, kulturális és sportközpont, egyetemváros. Az ókorban a területén feküdt a rómaiak Intercisa nevű fontos katonatelepülése. Pentelét, az újkortól jelentős mezővárost az 1950-es években fejlesztették ipari központtá. Az eredetileg Mohács környékére álmodott gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep felépítést a megromlott magyar–jugoszláv kapcsolatok miatt újragondolásra került. A választás a mezőföldi plató szélén álló Dunapentele településre esett. Az első ötéves terv legjelentősebb beruházásaként kezdődött az új város – akkori nevén Sztálinváros – építése Weiner Tibor (Budapest, 1906. október 29. – Budapest, 1965. július 8. magyar építész, egyetemi tanár.) tervei szerint. A Sztálin vasműből (még 1956-ban) Dunai Vasmű, majd Dunaferr Zrt., legújabban pedig ISD Dunaferr Zrt. lett. A vállalatcsoport ma is az egyik legjelentősebb ipari komplexum. 2008-óta a Pentele-híd köti össze a Duna bal partjával. "A Dunagyöngye Halászcsárda 1956. augusztus 2-án nyitott, azóta várja vendégeit a Szalki-szigeten (Szigeti út 2), gyönyörű vízparti környezetben. A méltán híres, különlegesen sűrű és ízletes filézett halászlét a legendás Paczolay Benő tradicionális receptje alapján készíti a jelenlegi séf, Juhász Gábor és szakácsai. A profi stábnak tagjai többek között Bokros Tamásné és Somogyi Sándor felszolgálók, akik évtizedes kiváló munkájukkal szintén hozzájárultak az étterem magas színvonalának megtartásához. Az étteremben az igazi csárda hangulatról a cigányzenészek gondoskodnak." (www.dunaujvarosihalaszcsarda.hu)

restaurant

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy étterem
tárgy halászcsárda
tárgy belső tér
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budaepst
térbeli vonatkozás Dunaújváros Szigeti út 2.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1960
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_719
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi