Rezi Gyöngyösi Betyár Csárda

kép
minősített tartalom

Rezi község Zala megyében, a Keszthelyi járásban. Rezi Keszthelytől 8 kilométerre északra, a Keszthelyi-fennsík belsejében helyezkedik el. Nyugatról, délről és északról erdőségek, keletről szőlős domboldalak övezik a községet. A faluba Cserszegtomaj – Keszthely felől lehet közúton eljutni, illetve egy kis forgalmú bekötőút vezet a Keszthely–Zalaszántó–Sümeg mellékútra. Sűrű autóbusz-összeköttetésben áll Keszthellyel, illetve a település központjától egy kilométerre fekvő zalaszántói mellékúton Sümeggel is. Az 1990-es évek végén a település ismét fejlődésnek indult. Ezúttal az idegenforgalom vált Rezi elsődleges profiljává, amelyben fontos szerepet játszik egyrészt Keszthely és Hévíz közelsége, másrészt kedvező adottságai a falusi turizmus számára. A település komoly borkultúrával rendelkezik Gyöngyösi Betyár Csárda Hévízről Zalaszántó felé vezető út (Sümegi utca) mentén, egy földút és a Sümegi utca sarkán - Rezi külterületén - található nádfödeles épület, amely a bakonyi és zalai betyárok egykori kedvenc tartózkodási helye volt. 1728-ban épült. Nevét a közelében csörgedező Gyöngyös-patakról kapta, amely a partján álló nyárfákon élősködő fagyöngyről lett elnevezve. A csárdával szemben a patakon korábban négy malom is állt. Ma már csak egyet, az úgynevezett Bika-malmot láthatjuk. Eredetileg a Festetics uradalom vadászháza volt, később csárdává alakították, tulajdonosai sűrűn változtak. A csárda kőkerítéssel körülvett, zárt udvarán több építmény látható: az eredeti, régi csárda, a volt istálló épületében kialakított étterem, az újból helyreállított kocsiszín és az eredeti állapotában megmaradt gémeskút. Minden ajtaját és a vasrácsos ablakokat rezi homokkőből gondosan faragott keret díszíti. Északra néző fala teljesen egybeépített, semmiféle nyílás nincs rajta, így védte a ház lakóit a hideg északi szelektől. Az épület keleti végén volt a kamra, a padlásfeljáró és a féltető alatt a pincelejárat. Műemléki védelem alatt áll. A Gyöngyösi csárda ma is várja a vendégeket. Az egykori ivószobát a régihez hasonló gerendás-deszkás mennyezet díszíti. Látható az alul deszkából, felső részén lécekből ácsolt kármentő is, mely a csaposnak és italainak egyaránt védelmet nyújtott a duhajkodó betyárok elől. Mellette található az eredeti, ma már belülről fűthető búbos kemence. A pitvarra nyílik a volt lakószoba is, melyben vendégeket is fogadnak. A falakat a betyárok ellen kiadott eredeti körözőlevelek, betyárokat ábrázoló rajzok, és egyéb tárgyak díszítik. Láthatunk még egy korhű, betyárok által használt fegyvert is.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy nádtető
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Rezi
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21846
leltári szám/regisztrációs szám VIP_30_b_U