Kovács Szálloda - képeslap, Szombathely, 1918

későbbi Savaria szálló

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az 1915-ben megnyitott Kovács nagyszálló épülete látható. Kovács Jakab (1837-1923) alig néhány háztömbnyire működtette régebbi szállodáját, a Király utca és a Fő tér sarkán álló, 1894-ben épült Szakács-házban, mielőtt beköltözött volna új hoteljébe. Sajnos a szálló szerencsétlen csillagállásban fogant, későbbi sorsa inkább tragikusnak semmint fényesnek mondható. A háromemeletes, szecessziós tömb egy része például postahivatalként működött sokáig (1916-tól 1923-ig). Az első világháború alatt a vendégszobák több mint fele katonai beszállásolás céljára volt lefoglalva, míg az étterem 1918-ban és 1919 elején a városi rendőrség egy részének elhelyezésére szolgált. A Tanácsköztársaságot éppen csak túlélve, 1920-tól újra a katonaság vette birtokba a szálló második és harmadik emeletét, közel egy évig. A katonaság kivonultával sem szabadultak meg a fegyveres testületektől, a harmadik emelet egyik részén a vámőrök egészen 1929-ig tartották magukat irodáknak lefoglalt szobáikban. A fentiekben leírtak és egyéb üzleti veszteségek hatására, végül 1941-re csődbe jutott a jobbára családi vállalkozásként működő részvénytársaság. (A megalakulástól kezdve Kovács Jakab mellett fia, három veje, két lánya és végül unokája működött közre a cégvezetésben) A szálloda vezetését átvevő új részvénytársaság a Szombathelyi Nagyszálloda Rt. cégnevet vette fel. Ekkor került le a hotel homlokzatáról a Kovács felirat. Az államosítás után kapta a Savaria (Sabaria) nevet. A megnyitásakor 60 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt, a szocialista éra második felében, a HungarHotels üzemeltette, 1994-es privatizációjáig. Ebben az időszakban került sor egy nagyobb felújításra 1985-ben. A 2005-ben bezárt szálloda, napjainkban üresen áll (2017). A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szombathely
térbeli vonatkozás Március 15. tér
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Mártírok tere 4.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1918.01.20.
időbeli vonatkozás 1918 január 20
időbeli vonatkozás 1910-es évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_12944
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z