Buday György

szöveg
minősített tartalom

Barna tintával írt autográf levél, fekete ceruzás utóirattal, keltezett, borítékkal. "Arra is gondoltam már, hogy amíg odalent voltam, tulajdonképpen túl egyszerű volt minden - úgy értem a mellék körülmények olyan messze voltak (minden értelemben), hogy egész nyugodtan el lehetett róluk feledkezni - akár ne is léteztek volna. Most pedig ők vannak közel, méghozzá körös-körül, és te nem, ami elég lényeges különbség.” “Erről jut eszembe, hogy nem is tudnám elgondolni az életet amúgy Isten igazában városiasan, tűzfalak közé beágyazva. Ennek valószínűleg az az oka, hogy életem első két-három évét lent délen, pusztán éltem le - és mai napig is kint, vidéken érzem magamat igazán jól. Különösen víz és legfőképpen tenger mellet, de mindenképpen szabadon, levegőn, napfényben [...].” “Kedvesem, nem tudtam ma postára adni a tegnapi remekművet, miután már korán reggel nekiindultunk hatalmas kirándulásunknak, amiről csak késő este érkeztünk haza - közben természetesen egy perc sok, annyit nem voltam egyedül. És folyton vagy kompon (ami gyönyörű volt, soha még ilyen csodás kéknek nem láttam hazai tengerüket) - vagy kocsin, vagy mindentől kilométerekre fekvő pusztán.” “U.i. Ha nem haragszol, György - hagyjuk ki egyelőre a zöld borítékokat, úgy érzem jobb lesz - holnap úgyis meglátom, milyen a hangulat, és a megnyugtató, azonnal referálok. Mert nagyon fognak hiányozni!”

Ms. Klára Leighton's letter written in brown ink with envelope and black pencil postscript to György Buday, dated in Balatonföldvár in September 1937.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Leighton Klára
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Balatonföldvár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás 1937.09.04-05.
Jellemzők
hordozó papír
méret 16,1 cm x 26,2 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2005.66.13.