Erzsébet Szálloda - képeslap, Trencsén, 1917

későbbi Hotel Tatra

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, az 1902-ben megnyitott, trencséni Erzsébet szálló épülete látható a várheggyel. A kép előterében álló szobor, ma már nem található a helyén. A szálló mögött, a dombon a Trencséni vár (Trenčiansky hrad) részlete látszik, ami Trencsén városának szívében, a Várhegy (Mária-hegy) mészkőszirtjén emelkedik a Vág völgye fölött. A korábbi Vörös Csillag fogadó (Zum Roten Stern) helyén álló szálló első bérlője a budapesti illetőségű Johann Martinschultz volt. 1914-ben Czyzevitz Ferenc vezette, az akkor 60 szobával, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. 1919-ben a szállodát a Tátra Bank vásárolta meg, ezt követően keresztelték át 1921-ben Tátra Hotelre (1921-2012 között viselte ezt a nevet). Azonban a szállodában működő kávéház mindvégig megtartotta a Sisi nevet. Napjainkban Hotel Elizabeth néven működik (2018). Az épületen belül, egyedülálló római emlékre bukkanhat érdeklődő. A vélhetően 179-ből származó kőtábla, az itt harcoló római katonáknak állít emléket. A dátum, a hátoldalon olvasható kiadási adatok alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy szobor
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó Sold E.
közreműködő Divald és Monostory, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Trencsén
térbeli vonatkozás Trencsén
térbeli vonatkozás utca
térbeli vonatkozás Trencsén vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Szlovákia
térbeli vonatkozás Trenčín
térbeli vonatkozás Gen. M. R. Štefánika 2
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1917
időbeli vonatkozás 1910-es évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_33676
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z