Tusnád-fürdő

kép
minősített tartalom

Tusnádfürdő város Romániában Hargita megyében. Országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely, Románia legkisebb városa. Területe ősidők óta lakott. A székelyek vizét már régóta használták fürdésre. Gyógyfürdőjét 1842-ben alapították egy állítólagos csodás gyógyulás után. 1849-ben a harcok miatt tönkrement, de 1852-ben ittjártakor a császár újjáépítését rendelte el. Rohamos fejlődése 1860 után indult meg. A Mikes-forrás név a fürdőválasztmányi elnök, gr. Mikes Benedek emlékét őrzi, aki saját költségén 1868-ban Ditrich H. Gusztáv zürichi vegyésszel nyolc forrásnak a vizét elemeztette, így ettől számítható a fürdő gyógyhatású borvizeinek tudományos értékelése és hasznosítása. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely 1975-ig volt a fürdő kezelőközpontja. 1900-ban létrehozták a Csukás-tavat, melyet 1928-ban strandfürdővé építettek ki. Nagy szállodái az 1970-es években épültek. A képen az erdei cukrászda látható. A képeslapot 1910 március 14.-én adták fel zöld színű 5 filléres bélyeggel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy erdei cukrászda
tárgy magas fák
Személyek, testületek
kiadó Brunner Lajos kiadása
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tusnád-fürdő
térbeli vonatkozás Tusnádfürdő (Románia)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21875
leltári szám/regisztrációs szám VIP_33_b_E_U_K