Korona Szálloda éttermei, Veszprém, 1940-es évek eleje

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a veszprémi Korona szálló éttermei láthatóak. A kora klasszicista stílusú Korona Szálló a 19. század elején épült, a püspökség megbízásából a Püspökkert mellett. A szálló nemcsak egyszerű szálláshely volt, a város kulturális életében is fontos szerepet játszott, 1848-ban Petőfi is megszállt benne. 1907-ben az új posta megközelíthetőségének javítása céljából utcát nyitottak mellette, így vált sarokházzá, alig egy évvel később, 1908-ban a szomszédságában épült fel Medgyaszay István vasbeton szerkezetes, szecessziós színházépülete, amellyel azóta is egy tömböt alkot. 1914-ben Zsebő József vezette az akkor 30 szobás étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Az 1916-os keltezésű képeslapokon már Fodor Ferenc neve olvasható a homlokzatán. 1917-ben került városi tulajdonba, az immáron vele egy épülettömböt alkotó szomszédos színházzal együtt. A második világháborút követő szocialista érában, klasszicista homlokzatát átépítették "lecsupaszították". Az utóbbi években, a helyiek leginkább az aljában működő Mackó Cukrászda és kávézó miatt ismerték, bár az épület másik részén üzemelt a Hungária étterem. Az épület ma is áll, a 2010-es évek elején újították fel utoljára. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy enteriőr
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Veszprém
térbeli vonatkozás Óvári Ferenc utca
térbeli vonatkozás Megyeház tér
térbeli vonatkozás Veszprém megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 14 x 9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_37205
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z