Korona Szálloda a Petőfi színházzal - képeslap, Veszprém, 1931

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a veszprémi Petőfi színház látható a vele egy tömböt alkotó Korona szállóval. Előtte a parkosított Püspökkert látszik. A kert egyik sarkát határoló, kora klasszicista stílusú Korona Szálló a 19. század elején épült, a püspökség megbízásából a Püspökkert mellett. A szálló nemcsak egyszerű szálláshely volt, a város kulturális életében is fontos szerepet játszott, 1848-ban Petőfi is megszállt benne. 1907-ben az új posta megközelíthetőségének javítása céljából utcát nyitottak mellette, így sarokházzá vált. A következő változást, 1908-as év hozta, amikor a szomszédságában felépült, Medgyaszay István vasbeton szerkezetes, szecessziós színházépülete. 1914-ben Zsebő József vezette az akkor 30 szobás étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Az 1916-ben postára adott képeslapokon már Fodor Ferenc neve olvasható a homlokzatán. 1917-ben került városi tulajdonba, az immáron vele egy épülettömböt alkotó szomszédos színházzal együtt. A második világháborút követő szocialista érában, klasszicista homlokzatát átépítették "lecsupaszították". Az utóbbi években, a helyiek leginkább az aljában működő Mackó Cukrászda és kávézó miatt ismerték, bár az épület másik részén üzemelt a Hungária étterem. Az épület ma is áll, a 2010-es évek elején újították fel utoljára. A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy park
tárgy színház
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Egyházmegyei könyvnyomda papírkereskedése
közreműködő Weinstock (Nagyváradi) Ernő, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Veszprém
térbeli vonatkozás Veszprém
térbeli vonatkozás Óváry Ferenc utca
térbeli vonatkozás Veszprém megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1931.06.15.
időbeli vonatkozás 1931 június 15
időbeli vonatkozás 1930-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_25420
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z