Városi Kioszk, Kossuth kert, Szatmár-Németi, 1910-es évek

Kossuthkerti Kioszk

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a szatmárnémeti Kossuth kert részlete látható, a Városi kioszk tó felőli homlokzata. A közpark, - régebbi nevén Népkert -, Johann Hein kertépítész tervei alapján épült ki az egykori Lövőhely területén, az akkor még álló étterem valamint a ma is látogatható Közfürdő köré, az 1900-as évek elején. Azóta a Kossuth Kert a szatmáriak egyik kedvenc pihenőhelye. A sokszor idézett Borovszky-féle országleírásban Fechtel János közlésében az alábbiak olvashatóak a helyről, 1908-ban: "A bejáró az Attila-utcza felől van, a honnan hatalmas vaskapu, (Meszlényi Gyula püspök ajándéka), vezet a parkba. Szemben a kaputól emelkedik az alapító Kiss Gedeon mellszobra, rózsa-domb közepén; mögötte hárs- és platánfákkal szegélyezett szép homokos út vezet a "Kioszkhoz", (épült 1901-ben), mely a város egyik legszebb épülete. Dombon fekszik, 2 hatalmas teremmel, mellékhelyiségekkel és pompás, tágas teraszszal. A kioszktól nyugatra az 1901-ben épült modern gőzfürdőt pillantjuk meg, s közelében áll a régi lövőház, melyet 1847-ben alapítottak. Emeletén tánczterem van, melyben régen sok vidám órát töltött, sőt politikai gyűléseket is tartott a város közönsége." A kioszk épülete ma már nem látható, a második világháború után elbontották, faanyaga a közeli gőzfürdő tüzelőjeként végezte. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy épület
tárgy szórakozóhely
tárgy szórakozás
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szatmárnémeti
térbeli vonatkozás Kossuth kert
térbeli vonatkozás Szatmár vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Románia
térbeli vonatkozás Satu Mare
térbeli vonatkozás Sătmar
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_35893
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_b_E