Székesfővárosi Pavilon, Budapest, 1898

későbbi Weingruber pavilon

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a városligeti Fővárosi pavilon épülete látható, az árnyékolókkal védett terasszal. Alatta kézzel írt, cirill betűs írás olvasható. Az épület az 1896-os Ezredéves Kiállításra került felállításra, a Főváros bemutatkozó-kiállító pavilonjaként. A kiállítás bezárása után vendéglőnek alakították át, melyet az idők során nyaranként híres szakács és vendéglős is bérbe vett. Többek között, Kovács E. M., Bokor János, Nemény Béla is. A hely azonban egy másik híres vendéglátós família kitartó munkájának köszönhetően vált országszerte ismertté. Weingruber Ármin kezdetekben a Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején álló Fehér Hattyú fogadót vezette sikerrel az 1880-as évektől. Fia, Weingruber Ignác az általa megnyitott Edison kávéház (Teréz krt. 24/a) nyári kerthelyiségeként üzemeltette évtizedeken át. Az épület ma már nem látható, a Széchenyi fürdő melletti, a Vajdahunyad vár bejáratával szemben álló vendéglátóhelyet, a második világháború után bontották el. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy étterem
tárgy kávéház
tárgy terasz
tárgy kertvendéglő
tárgy pavilon
tárgy kiállítás
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Személyek, testületek
kiadó Károlyi György
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Külső Andrássy út
térbeli vonatkozás Városliget
térbeli vonatkozás Zugló
térbeli vonatkozás Kós Károly sétány
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1898
időbeli vonatkozás 1890-es évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_30714
leltári szám/regisztrációs szám VIP_41_a_E