A sz. Főváros legnagyobb és legdíszesebb helyisége, olvasható a képeslap bal felső sarkában. A pazarul épített csarnokot, nagyrészt felső világítással, a fővárosi mérnöki hivatal tervezte és Wellisch Sándor építési vállalkozó kivitelezte. Az építés költségei 120 000 forintra rúgtak. A pavilon belső, dekoratív díszítése is figyelmet érdemel; különösen díszes volt az a terem, amelybe őfelségének Benczúr Gyula által festett hatalmas képe került. Magában a csarnokban a főváros egész szervezetét, adminisztrációját, belső életét lehetett áttekinteni. A tömör falakkal, masszív vasszerkezettel épített csarnokot, eredetileg a szomszédos termálfürdő szállójának szánták. Az 1896-os Ezredéves kiállítás bezárása után végül vendéglőnek alakították át, és két szárnyában különböző bérlők kaptak lehetőséget, hogy kávéházat illetve vendéglőt üzemeltessenek. Az idők során nyaranként híres szakácsok és vendéglősök vették bérbe, többek között, Kovács E. M., Bokor János, Nemény Béla. A hely azonban egy másik, híres vendéglátós família kitartó munkájának köszönhetően vált országszerte ismertté. Weingruber Ármin kezdetekben a Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején álló Fehér Hattyú fogadót vezette sikerrel az 1880-as évektől. A családi vállalkozást folytató fia, Weingruber Ignác az általa megnyitott Edison kávéház (Teréz krt. 24/a) nyári kerthelyiségeként üzemeltette évtizedeken át. Az épület ma már nem látható, a Széchenyi fürdő melletti, a Vajdahunyad vár bejáratával szemben álló vendéglátóhelyet, a második világháború után bontották el. A dátum, az eredeti képeslapra írt évszám alapján.