A sztrájk jogi következményei

Jogelemző tanulmány tekintettel a Polgári Törvénykönyv tervezetére

szöveg
minősített tartalom

Baumgarten Nándor (Budapest, 1873. május 29. – Budapest, 1935. május 29.) kereskedelmi jogász, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait Budapesten, továbbá Lipcsében és Berlinben végezte, majd ügyvédi irodát nyitott és a Jogállam című folyóiratot szerkesztette 1901-től kezdve. Később a Magyar Jogászegylet titkára lett s a kereskedelmi miniszter megbízása folytán az Amerikai Egyesült Államokba ment tanulmányútra 1904-ben, a következő évben pedig a kereskedelmi- és váltójog magántanára lett az egyetemen. 1914-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki ítélőbírónak. 1915-ben nyugállományú egyetemi tanár lett, 1921. pedig visszavonult a tanítástól. Nyugdíjba vonulása után gyárelnökként tevékenykedett. Két nagybátyja, Baumgarten Izidor (büntetőjogász) és Baumgarten Károly (kereskedelmi jogi bíró), is elismert jogász volt.

"Vizsgálódásaim során ... ki fog tűnni, hogy az a jogi szabályozás, mely a sztrájkot, mint speczializált tényállást, mint a gazdasági fejlődés törvényszerű stádiumát kellő figyelemre nem méltatja, számos hiányt mutat fel, akár a sztrájkok korlátozását, akár azoknak teljes szabadságát tekintjük követendő czél gyanánt és ingadozó, bizonytalan és ki nem elégítő eredményekre vezet, midőn a sztrájkokozta vagyoni károk felosztását e szabályok alapján kell megoldanunk... A sztrájk következmenyeit ... tárgyalva, a következőkben 1. a munkabérszerződésnek a sztrájk folytán történt megszegéséről, 2. a felbujtók felelősségéről, 3. a sztrájk hatásáról a szállítási szerződés teljesítésére, 4. a sztrájkról a fuvarozási jogban és végül 5. a sztrájk esetére való biztosításról lesz szó."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magánjog
tárgy polgári jog
tárgy munkajog
tárgy sztrájk
tárgy munkaszerződés
tárgy szállítási szerződés
tárgy vasúti szállítás
tárgy kárbiztosítás
tárgy jogi szabályozás
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Baumgarten Nándor (1875-1936)
kiadó Franklin-Társulat - Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1908
Jellemzők
hordozó papír
méret 93 p
méret 24 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B8/2637
leltári szám/regisztrációs szám 0464137