A magyar vasuti jog vázlata

szöveg
minősített tartalom

Baumgarten Nándor (Budapest, 1873. május 29. – Budapest, 1935. május 29.) kereskedelmi jogász, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait Budapesten, továbbá Lipcsében és Berlinben végezte, majd ügyvédi irodát nyitott és a Jogállam című folyóiratot szerkesztette 1901-től kezdve. Később a Magyar Jogászegylet titkára lett s a kereskedelmi miniszter megbízása folytán az Amerikai Egyesült Államokba ment tanulmányútra 1904-ben, a következő évben pedig a kereskedelmi- és váltójog magántanára lett az egyetemen. 1914-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki ítélőbírónak. 1915-ben nyugállományú egyetemi tanár lett, 1921. pedig visszavonult a tanítástól. Nyugdíjba vonulása után gyárelnökként tevékenykedett. Két nagybátyja, Baumgarten Izidor (büntetőjogász) és Baumgarten Károly (kereskedelmi jogi bíró), is elismert jogász volt.

"Vasúti jog alatt értjük mindazon jogszabályok összességét, melyek a vasút különös jogviszonyait szabályozzák." - Ennek tervezetét hivatott ez a vázlat ismertetni.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy jogesetek
tárgy közigazgatási jog
tárgy közlekedési igazgatás
tárgy vasutak
tárgy vasúthálózat
tárgy vasúti közlekedés
tárgy vasúti szállítás
tárgy jogi szabályozás
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Baumgarten Nándor (1875-1936)
kiadó Grill Károly Könyvkiadó Vállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1905
Jellemzők
hordozó papír
méret 62 p
méret 19 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: 442.532
leltári szám/regisztrációs szám 0340011