Jászberény - Tórészlet

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslap széle recézett. A képeslapon a Zagyva folyó részlete, valamint háttérben a Ferences templom és kolostor látható. A kolostor területén legelőször 1472-ben épült egy csúcsíves templom, melyet IV. Sixtus pápa bullájában foglalt engedélyével vehettek birtokba a ferencesek. Ez a templom azonban 1560-ban a tűz martalékává vált. A török megszállás alatt nem épült új templom, az újjáépítés csak 1723-ban kezdődhetett, amikor a ferencesek visszatértek Jászberénybe. A munkálatok egészen 1755-ig tartottak, az új templomot Jézus neve tiszteletére szentelték fel. A barokk stílusú templom megőrizte az eredeti épület gótikus építészeti emlékeit is. A tornyot 1845-ben ledöntötte egy szélvihar, végleges toronysisak 1892-ben került az épületre, anyaga vasbádog. A XX. század derekán a templom állapota szükségessé tette a felújítást. 1926- ban közadakozásból sikerült felújítani az épületet, ennek emlékét őrzi az apszis falán látható márványtábla. A kolostor építése 1723-ban kezdődött Giovanni Battista Carlone egi építész tervei alapján. Az egyemeletes épületet később emeletessé alakították. A kolostor falainak egyes részein felfedezhető stílusjegyek az épület középkori eredetére utalnak. A kolostor szerzetes rendjét 1950-ben véglegesen feloszlatták, ettől fogva állami szociális otthonként funkcionált a kolostor, itt gondozták az idős nővéreket. Az egyház tulajdonába csak a rendszerváltás után került vissza a kolostor. Jelenleg a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálat kezeli az épületet. A kolostor esztétikusan kialakított díszkertje 2003-ban kapott természetvédelmi oltalmat, a védett terület kiterjedése csaknem két és fél hektár. Védettségét inkább tájképi, kultúrtörténeti értékei indokolják.

Postcards, Church, Monastery, Monuments, Shore of stream Zagyva

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
nyelv német
nyelv orosz
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy Zagyva
tárgy Zagyvapart
tárgy folyó
tárgy folyópart
tárgy Ferences templom
tárgy kolostor
tárgy templom
tárgy látkép
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
közreműködő Horváth Zoltán
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászberény
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,9 x 10,2 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419608a
azonosító 50100419608b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419608
leltári szám/regisztrációs szám 50100419607
leltári szám/regisztrációs szám 50100419609