Kisújszállás – Üdvözlet Kisújszállásról

kép
minősített tartalom

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 4 kép látható 2x2-es elrendezésben. Bal oldali felső kép: A városháza melletti parkban felállított Szovjet hősi emlékmű és 1. világháborús emlékmű. Szovjet hősi emlékmű: A városháza parkjában állt az emlékmű egészen a rendszerváltásig. Előtte 1936-ban turulmadaras emlékművet állítottak, melyet 1945-ben lebontottak. Helyén egy közös sírt készítettek, ahová a városban elesett különböző nemzetiségű katonákat temették. Ennek a sírnak a tetején helyezték el a szovjet hősi emlékművet. A rendszerváltás után sokáig nem állt semmi az emlékmű helyén, 2010-ben viszont Győrfi Lajos turulmadaras Trianoni-emlékművét állították- és avatták fel.; 1. világháborús emlékmű: Egy 1923-ban létesített pénzalapból 1940 tavaszán állították fel Tápai Antal szobrászművész "Vész idők véres kardot hordozó lovasa" című szobrát. A bronz lovas szobor a városháza melletti parkban kapott helyett. A talapzat közepén fülkeszerű kiképzésben kapott helyett az a három márványtábla, amelyen a kisújszállási hősi halottak neve olvasható. A névsort Papi Lajos helyi szobrászművész készítette. A fülkét kétszárnyú kovácsoltvas kapu zárja, rajta felirat, amelyen Tóth Kálmán "Árpád sírja" című versének utolsó versszaka olvasható: "Föltámadnak haddal, vésszel, buzogánnyal, kelevézzel, kifeni mind nehéz kardját s a hont újra elfoglalják". Az emlékmű eredetileg Szeged városának készült volna, de a városvezetés nem hagyta jóvá, hogy a mai jogi kar előtti parkban felállításra kerüljön.; Bal oldali alsó kép: Református Elemi Fiúiskola: 1926-27-ben épített épületben ma a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium található.; Jobb oldali felső kép: Városháza: A 2015-ben műemlékké nyilvánított neobarokk stílusú városháza épületét Módl Lajos budapesti építészmérnök tervezte, a kivitelezők Reiman Herman és Gross Benő voltak. Az építkezés 1899. június 25-től 1900. augusztus 15-ig tartott, az első közgyűlésnek pedig 1900. szeptember 4-én adott otthont az épület. A 2. világháborúban bombatalálatot kapott épület tetőszerkezetének középső része teljesen leégett és a két középső torony is megsemmisült, amit a helyreállítás során már nem építettek újjá.; Jobb oldali alsó kép: Református Főgimnázium: Az iskola története 1717-ben kezdődött a törökök által feldúlt területekre történő visszatelepedéssel. A visszatérők egy levitát is vittek magukkal Musnai Mózes személyében, aki nemcsak a gyermekek szellemi fejlődéséről gondoskodott, hanem az iskola történetében az első oktató és első vezető is volt egyben. Az iskola működésének célja ebben a szakaszban, a debreceni főgimnáziumban való továbbtanulás előkészítése volt. Az oktatás nyelve hosszú ideig a latin volt, a magyar nyelv tanítása csak 1833-ban kezdődött. A hat évfolyamos gimnáziumi képzést is kiszolgáló egyemeletes, árkádos épület Rábl Károly gyöngyösi építőmester tervei alapján a városközpontban épült 1798-ban, ez a mai Kálvin téren állt 1926-ig. A közoktatást szabályozó,1849-ben kiadott Organisationsentwurf teljesíthetetlen előírásai miatt, egy ideig, mint magánjellegű algimnázium működik 3 osztállyal és tanárral. 1854-ben felállítják a 4. tanszéket és a 4. osztályt,1861-ben az 5., 1862-ben a 6., 1893-ban a 7., végül 1894-ben államsegéllyel megnyílik a 8. osztály is. 1863-ban az iskola megkapta a nyilvánosság jogát. 1883-ban újabb válságot élt át a gimnázium, mivel az új közoktatási törvény szigorított a tárgyi és személyi feltételeken. Hiába állították fel azonban a 6. és 7. tanszéket is, hiába javították az iskola épületét és fejlesztették felszereléseit, a szűk épület alkalmatlan volt a korszerű nyolcosztályos gimnázium feladatainak ellátására. Az egyháztanács 1890-ben döntött egy új iskolai épület építésének támogatásáról. A Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium támogatta a főgimnázium építésének ötletét, anyagi segítséget is biztosítva az építéshez és a működéshez. Végül a minisztérium, a város és az egyház együttműködésének köszönhetően 1893-ra megszületett a megállapodás a főgimnázium építéséről, és további fenntartásának szabályairól. Az épületet a kor neves építésze, Alpár Ignác tervezte, a kivitelezést Berger Jenő debreceni építész vállalta. A munkálatok egy év alatt befejeződtek, az iskola épületének átadására 1894. szeptember 12-én, került sor. Az első érettségi vizsgát 1895-ben tartották. A századforduló környéke a gazdasági fejlődés, anyagi stabilitás, ezzel együtt a szellemi fejlődés időszaka is volt. Az iskola tanári kara állandósult, és 1896-ban megválasztották igazgatónak a fiatal, kiváló tudományos felkészültségű, haladó pedagógiai elveket valló dr. Pallagi Gyulát. Az igazgató még ennek az évnek a végén magához vette unokaöccsét, a hatodik osztályt járó Móricz Zsigmondot, aki 1899-ben tett sikeres érettségi vizsgát, majd 1902-ben 2 hétig segédtanár volt az iskolában. Kisújszálláshoz kötődő fiatalkori élményeit a Forr a bor című művében örökítette meg. A századfordulótól magántanulóként egy-egy lány is megjelent, de az első női érettségi vizsgára csak 1915-ben került sor. Az első világháború erősen éreztette hatását, sokkal kevesebben iratkoztak be az első osztályba, valamint a tanári karból és a 7.-8. évfolyamos tanulók közül is sokan a frontra kerültek. A háború után a tanulók száma emelkedett és ismét stabil tanári kar alakult ki. A gimnáziummal szembeni földszintes épületben 1929-től negyven diák elhelyezése vált lehetővé, majd az 1931-es emeletráépítés során a befogadóképesség megduplázódott. A 2. világháború is ugyanolyan nehézségeket okozott, mint az első. Az 1944-es októberi harcokban a gimnázium épülete is súlyosan megsérült, a könyvtár és a levéltár pótolhatatlan anyaga megsemmisült. A főépület, amelyet a német majd szovjet csapatok is kórházként használták, 1945-ben vált ismét alkalmassá a tanulók befogadására. Az 1945/46-os tanévtől felmenő rendszerben a gimnázium alsóbb osztályait felváltotta az általános iskola felső tagozata, egyelőre még a gimnázium épületében. Ezzel kezdetét vette a négyosztályos gimnáziumi képzés kialakítása. 1948-ban megtörtént az államosítás, így az általános iskolai osztályok megszűntek az iskolában. Az intézmény kezdetben az Állami Gimnázium, majd a Bercsényi Miklós Gimnázium nevet viselte. 1952-ben, az író halálának 10. évfordulóján került sor Móricz Zsigmond nevének felvételére. A 60-as években az akkori irányelveket követve szakközépiskolai képzések indításával kívánták megtörni a gimnáziumok egyeduralmát. Először 1962-től a növényvédő gépész szakközépiskolai tagozat indult, majd két évvel később az első közgazdasági szakközépiskolai osztály. Míg a növényvédő ágazat egy évtizedig működött, a közgazdasági szakmacsoportos képzés a mai napig szélesíti az iskola képzési kínálatát. Az oktatás feltételrendszerének rohamos javulásával először a sportudvar készült el, majd 1981-ben az új tornacsarnok, amely az iskolai és a városi igényeket azóta is kielégíti. 1982 őszén épült fel a Dózsa György úti háromszintes kollégiumi épület, és kezdődött a gimnázium épületének átfogó, teljes felújítása, melynek utolsó lépései az épület homlokzatának restaurálása 1990-ben, és a díszterem könyvtárrá alakítása voltak 1992-ben. Az iskola jelenleg a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda nevet viseli.; A képeslap keltezett 1953. augusztus 29-i és postai futott 1953. augusztus 30-i dátummal.; Gyártási szám: XVI.-193.

Postcards, Town hall, Statue, Monuments, Park, Primary school, Grammar school, Educational institutions, Public institutions

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Városházák, Szobrok, Emlékművek, Műemlékek, Parkok, Általános iskolák, Gimnáziumok, Oktatási intézmények, Közintézmények
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kisújszállás
létrehozás dátuma 1953-08-29
időbeli vonatkozás 1953
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100771298a
azonosító 50100771298b
leltári szám/regisztrációs szám 50100771298