Törvényeimnek rendületlenül
olajfestmény
Török Tivadar: Törvényeimnek rendületlenül című festménye. A képen fehér lovon ül Szent László arany ereklyetartója, előtte hódoló szolga meghajlással köszönti. Török Tivadar festő, grafikus, karikaturista. szül.:Türje (1952. ápr.8.). Már kisgyermek korától kezdve rajzolt. Különböző újságokban megjelent rajzokat, képregényeket másolt. Az akkoriban megjelent újság (Pajtás) rajzait másolta. Ebben az újságban főként Endrődi István rajtechnikája, stílusa ragadta meg, mely igen nagy hatással volt rá. Ezeket a rajzokat szorgalmasan lemásolta, és a stílusjelek a mai rajzain is felismerhetők. Édesapja korai halála után Budapestre költöztek. Ez a család anyagi helyzetét igen megváltoztatta, ezért az általános iskolai tanulmányai befejezése után szakácsnak tanult. Rajzszeretete végett sokszor kerül konfliktusba a tanáraival. (Iskolai füzetében ezek többet szerepeltek.) A katonai szolgálata alatt politikai karikatúrái miatt számtalan összetűzésbe került parancsnokaival, ezért inkább a leszerelő katonák között az akkor népszerű kapcára rajzolt. Később anyagilag függetlenedett, ekkor megnyílt az út a magániskolákba, képzőművészeti tanulmányokra. Festészetben a klasszikus reneszánsz mesterek hatásait követi. A műveiben Bosch, Bruegel hatásai érvényesülnek. A humor, a karikatúra a groteszk is felfedezhetők alkotásaiban. Jelmondata: "A világ azért él tovább, mert nevetés van.". Mesterei: Rádóczy Gyarmathy Gábor, Szunyoghy András és Nicolas Szuhodovszky.
Tivadar Török's painting of Hungarian King St. Ladislaus's golden reliquary on a white horse. From Róbert Capári's collection.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
nyelv | angol |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | magyar művelődéstörténet |
tárgy | magyar művészettörténet |
tárgy | magyar kortárs festészet, grafika |
tárgy | Török Tivadar művészete |
tárgy | Sümegi Váristálló Alkotótábor |
tárgy | Capári Róbert gyűjteménye |
tárgy | helytörténet XXI. sz. |
célközönség | általános |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Török Tivadar |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Sümeg |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Sümeg |
időbeli vonatkozás | 2010-2019 között |
Jellemzők | |
hordozó | vászon |
hordozó | fa |
méret | 50 x 70 cm |
kép színe | színes |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Capári Róbert magángyűjtő |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Kisfaludy Sándor Emlékház |