Lóistálló a sümegi vár alatt

kép

Török Tivadar: Lóistálló a sümegi vár alatt című festménye Török Tivadar már kisgyermek korától kezdve rajzolt. Különböző újságokban megjelent rajzokat, képregényeket másolt. Az akkoriban megjelent újság (Pajtás) rajzait másolta. Ebben az újságban főként Endrődi István rajztechnikája, stílusa ragadta meg, amely igen nagy hatással volt rá. Ezeket a rajzokat szorgalmasan lemásolta, és a szílusjelek a mai rajzain is felismerhetők. Édesapja korai halála után Budapestre költöztek. Ez a család anyagi helyzetét jelentősen megváltoztatta, ezért az általános iskolai tanulmányai befejezése után szakácsnak tanult. Rajzszeretete miatt sokszor került konfliktusba a tanáraival. A katonai szolgálata alatt politikai karikatúrái miatt számtalan összetűzésbe került parancsnokaival. Később anyagilag függetlenedett, ekkor megnyílt az út a magániskolákba, képzőművészeti tanulmányokra.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar művészettörténet
tárgy magyar kortárs festók művészete
tárgy Török Tivadar művészete
tárgy Sümegi Alkotótábor munkái
tárgy Capári Róbert gyűjteménye
tárgy helytörténet XXI. század
célközönség általános
Személyek, testületek
közreműködő Török Tivadar
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás XXI. század
Jellemzők
hordozó vászon
hordozó fa
hordozó farost
méret 60x40
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Capári Róbert
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés