Szovátafürdő, Medve tó, képes levelezőlap

kép
minősített tartalom

Előoldalán írott, képeslap, fotó fekete felirattal. üdvözlet Szovátafürdőről. A Medve-tóban fürdőző emberek, a stégen száradó fürdőruhák. Fakabinok a stég mögött. Felett villaépület részletei láthatóak. Hátoldalán kézzel írt szöveg olvasható. A dátumok a leltárkönyv és a postai bélyegző alapján (1907. július 10.). A fürdőtelepülés napjainkban Romániában található, Marosvásárhelytől keletre, 60 kilométerre, román neve Băile Sovata. A gyógyfürdő legnagyobb sóstava, nevét alakjáról kapta, mely egy kiterített medvebőrhöz hasonlatos. A Medve-tó (románul Lacul Ursu) egyben a világ legnagyobb heliotermikus tava is. A háttérben a fürdő épülete és a cukrászda látható. Szovátafürdő tulajdonképpeni megalapítója, a kizárólagos használati jogot maga és családja számára megszerző, a tó melletti földeket felvásárló Sófalvi Illyés Lajos volt. Az ő magánvagyonából és tervei szerint épült fel a képen is látható nyílt-vizű strand, kezdetben 15 kabinnal, a kádfürdő, a kurszalon, az igazgatóság és a cukrászda épülete a tó déli partján. Forrás: Pál-Antal Sándor - Simon Zsolt (szerkesztő): A Maros megyei magyarság történetéből 4. (Marosvásárhely, 2016) Zepeczaner Jenő: „A székely fürdők felvirágoztatásának módjáról”

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fürdőélet
tárgy villa
tárgy gyógyfürdő
tárgy gyógyturizmus
tárgy vendéglátás-történet
Személyek, testületek
kiadó Hönig Bernát
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szováta
térbeli vonatkozás Szovátafürdő
térbeli vonatkozás Erdély
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1906 után
időbeli vonatkozás 1907
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2019_87_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban