Kalazancius a konstitúciókat írja

kép
minősített tartalom

Kalazancius a konstitúciókat írja. Rézmetszet. Ismeretlen mester alkotása. Felirat a kép alatti kartusban: „Ven. Servus Dei P. Ioseph a Matre Dei olim Ioseph Calasanctius Nobilis Aragone[nsi]s Clericor. Regul. Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum. Fundator.”. A metszeten ovális keretben látható Kalazanci József írópult mögött elhelyezkedő mellképe. Bal kezét alázatosan mellkasára teszi, jobb kezében, hüvelyk- és mutatóujja között tollat tart, előtte nyitott könyv „Constitutiones” felirattal. A piarista rend alapítója jobbra, enyhén fölfelé tekint, ahol a piarista címer jelenik meg sugárkoszorúban, Kalazancius innen várja a támogatást a rendi szabályzat megalkotásához. A piarista rend konstitúcióinak megírására először a rendalapító jobbkezét, a tapasztalt szerzetest, az első novíciusmestert, Pietro Casanit kérték fel, aki 1618 és 1620 között írta Narniban a „Kisded nyáj eszméje” (Pusilli gregis idea) című szabályzatát, amely azonban túlságosan idealista elképzeléseket tartalmazott. Így magára a rendalapítóra hárult a feladat, hogy megírja a Konstitúciókat. Ezért 1620 októberében visszavonult a narni piarista rendházba, ahol 1621. február 17-re elkészült a munkával, amelyet XV. Gergely pápa 1622. január 31-én hagyott jóvá a „Sacri Apostolatus ministerio” kezdetű pápai brévével. Metszet a Konstitúciók 1718-as bécsi kiadásához (PASSANTE 1718) készült, Vincentius a S. Maria 1691-es római metszeteinek (MÉSZÁROS–KOLTAI 2010, A 3-4) Közép-Európában készült másolata. Vincentius a S. Maria Konstitúciókat író Kalazanciusának két változata is ismert: az egyik a rendi szabályzatok összefoglalásában (Synopsis 1698), a másik pedig a kanonizációs eljárás 1713-as összefoglaló művében (Beatificatio 1713) jelent meg. A Konstitúciókat író Kalazancius mint a vera effigies képeknek egy sajátos változata a későbbiek során is igen kedvelt képtípus maradt a szent ikonográfiájában.

Copperplate engraving depicting Saint Joseph Calasanz, who is writing the constitutions of the Piarist Order. The document was accepted by Pope Gregory XV in 1622.

Cím(ek), nyelv
nyelv latin
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy metszet
tárgy rézmetszet
tárgy piarista
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Közép Európa
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1718
Jellemzők
hordozó papír
méret 12,2 x 7,1 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Piarista Rend Magyar Tartománya
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Piarista Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2015.178.1.P