Révhelyi Elemér képei

Szentháromság tér

Szent Mihály Székesegyház

Szentháromság szobor

kép
minősített tartalom

Veszprém az 1930-as és az 1940-es években.

Szentháromság tér
A tér északi részén találjuk a Szent Mihály-székesegyház neoromán épületét (alapjai 10. századiak). Tőle jobbra helyezkedik el a barokk nagypréposti palota, majd a kicsi Gizella-kápolna, Veszprém legrégebbi – 13. századi – épülete, ezután pedig a barokk Érseki (korábbi Püspöki) palota (1763), Fellner Jakab alkotása. A Gizella-kápolna előtt található a 2002-ben felújított, 41 méter mély Várkút. A tér másik oldalának legfontosabb épülete a ferences templom (1730) és a Dubniczay-ház (1751).

Szent Mihály-székesegyház
A Gizella királyné alapította templomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére emelték. Az 1380-as veszprémi tűzvészt követően a székesegyházat gótikus stílusban építették újjá, majd a XVIII. század elején a templom barokk külsőt kapott. Stílusváltása azonban még itt sem ért véget, hiszen a XX. század elején neoromán stílusban épült újjá az épület feltételezett eredeti külsejének helyreállítását megcélozva

Szentháromság-szobor
A várnegyed szívében, a Dubniczay-palota, a Szaléziánum, a székesegyház, a Gizella-kápolna és az Érseki Palota által körülölelt tér közepén tekintetünket az ég felé irányítja az arany díszítéstől csillogó Szentháromság-szobor, amelyet 1750-ben, Padányi Bíró Márton megrendelésére állítottak fel. Az akkori püspök saját családi címerének és védőszentjének, Szent Mártonnak is előkelő helyet juttatott a szobrok, domborművek között.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Veszprém
tárgy feszület
tárgy oltár
tárgy templom belső
tárgy székesegyház
tárgy barokk
Személyek, testületek
kiadó Kuny Domonkos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Veszprém
térbeli vonatkozás Veszprém megye
térbeli vonatkozás Balaton-felvidék
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4 db
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domonkos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2014_4481