Balatonfelvidéki Radetzky Huszár Egyesület

Huszárok

kép

Püspöki lovarda (Váristálló) A püspöki palota az egykor kiterjedt egyházi birtokok irányításának a központja is volt. A várhegy keleti lábánál található – országos viszonylatban is nagyméretű – gazdasági épület ennek emlékét őrzi. Építését 1524-ben a püspöki majorság telkén a palotával egy időben Biró püspök rendelte el. A hatalmas épület két sor kőoszlopon álló boltíves földszintje lóistállóként szolgált, emeletén magtár volt. 1968-69-ben a műemléki szempontoknak megfelelően helyreállították. Ma is eredeti funkciójának megfelelően működik. Hajdanán a püspökség lovait, parádés kocsijait és egyben a takarmánytárolást szolgálta. A Váristálló ma a tartalmas szabadidő eltöltés, kikapcsolódás keretében gazdag programajánlattal – lovas kocsis túrák postakocsival, vadászlovaglással, lovasiskolával, lovastáborokkal várja a lovakat- és lovas sportokat kedvelőket. Az istálló épülete, Sümeg turista központjában, a várhegy lábánál fekszik. Könnyen megközelíthető a 84-es főútról a várparkoló felől. Honlap: http://www.capari.hu Capári Lovasiskola Lovastábor a sümegi vár tövében Minden korosztály részére, 6 napos turnusokban szerveznek táborokat az iskolai szünidőben. A résztvevők megismerhetik a lófajtákat, a lovaglás alapjait, a közös munka sikereit. A ló segítségével könnyedén megtanulhatják a rendet, a tisztaságot a kitartást és kötelességtudatot, s nem utolsó sorban az állat tiszteletét és szeretetét. A táborba érkezőknek lovas tudásuknak megfelelően több féle oktatás áll rendelkezésükre. További információ itt Családi Lovasprogramok Sümegen! Hétvégi programajánló családok és baráti társaságok részére 2 napos kikapcsolódás Sümegen, a Dunántúl szívében elhelyezkedő kis Barokk városban. H-8330 Sümeg, Váristálló Vároldal u. 5. telefon: 87-550-087 fax.: 87/550-088

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslevelezőlapok
tárgy hagyományőrzés
tárgy Radetzky Huszár Egyesület
tárgy Sümegi Lóistálló
tárgy Capári Róbert magánvállalkozó
tárgy lovaglás
tárgy magyar huszárok
tárgy huszár egyenruhák
tárgy Városi Múzeum Sümeg gyűjteménye
tárgy helytörténet XX.sz.
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1995.május
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 15 cm x 10,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám M-K-96/271/2; 96/23/2