Révhelyi Elemér képei

Szentháromság

kép
minősített tartalom

Körmöcbánya az 1930-as és az 1940-es években.

1765 – 1772 között készült a barokk Szentháromság-oszlop, mely a korábbi, 1710-ben készült pestisoszlop helyére került. Dionysius Stanetti és Martin Vögerl halála után Ignác Peter Götz építőmester, Anton Mayer és Josef Jenitzer kőfaragók fejezték be.

A Szentháromság-oszlop közel 22 méter magas. Az oszlopon 13 szent életnagyságnál nagyobb, 2-2,5 méteres szobra látható. Az oszlop maga négyes ikonográfiai tagolódású.

Az első, legfelső részén a Szentháromság van, az ülő Atyaisten, jobbján Jézus és fölöttük a Szentlélek galamb formájában. Alattuk Gábriel arkangyal. Gábriel alatt Szűz Mária látható a földgömbön állva, mely körül a kígyó tekereg. Fején a glória 12 csillaggal.
A második rész, ahol láthatóak a város és a bányászok védőszentjei, patrónusai: Szent Katalin térdelő helyzetben, Szent Borbála, Szent Kelemen. A harmadik rész Szent Sebestyén, Szent Rókus, Borromeo Szent Károly és Szent Rozália a pestis ellen védő szentek.
A negyedik rész Szent József, Páduai Szent Antal, Xavéri Szent Ferenc.
Az oszlopon angyalok, puttók, szeráfok is vannak. A 11 relief Ó-és Újszövetségi jeleneteket ábrázol: József és testvérei, A zsidók harca az Amálekiták ellen, Dávid bűne, Menekülés Egyiptomból, Angyali üdvözlet.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Körmöcbánya
tárgy Besztercebánya
tárgy Szentháromság
tárgy pestis oszlop
tárgy ikonográfia
tárgy angyalok
tárgy bányaváros
tárgy várnegyed
tárgy óváros
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Körmöcbánya
térbeli vonatkozás Szlovákia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0481