Bonyhádi Arcképcsarnok Raush János portré

audiovizuális anyag

Rausch János (*1937. aug. 7. Majos, †2003. jún. 20. Bonyhád): tanár. Német tannyelvű iskolában kezdte tanulmányait Majoson. A család 1947-ben költözött Bonyhádra, ekkor kellett a magyar tannyelvű iskolában párhuzamosan elsajátítania a magyar nyelvet és a tananyagot. A helyi Petőfi Sándor Állami Gimnáziumban 1955-ben tett érettségi vizsgát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1959-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Egyetemi évei alatt lakója volt az Eötvös Kollégiumnak, ahol részt vett a maguk közt szervezett, nem bejelentett, önmagukat ironikusan „kolhoz kör”-nek nevező szabad szellemiségű csoport tevékenységében. 1956. okt. 23-án másodmagával az egyetem koszorúvivője volt a Bem térre igyekvő tüntetők élén. Október végén hazajött a szüleihez, majd 1957 februárjában folytatta tanulmányait. 1959. aug. 1-jén lépett a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Technikum kötelékébe. A tanítás mellett az iskola könyvtárosa volt, ellátta a szakszervezeti bizalmi feladatokat, tagja volt az Eötvös Bizottságnak. Irodalmi műsorokat és társadalmi ünnepségeket szervezett. 1972-től nyugdíjazásáig (1997) az iskola igazgatóhelyettese volt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 2001
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 56:48
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.60