Bonyhádi Arcképcsarnok Dr. Pálos László

audiovizuális anyag

Pálos (Popp) László (1933. febr. 19. Cikó, †2015. jan. 25. Szekszárd): tanár. Egyéves volt, amikor Bonyhádra költöznek. Hazafias és vallásos szellemiségben nevelkedett a hatgyermekes családban. Bonyhádon végezte elemi- és középiskolai tanulmányait, a Bonyhádi Állami Közgazdasági Középiskolában érettségizett 1951-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát 1955-ben, majd 1983-ban bölcsészdoktori tudományos címet. Egyetemi évei alatt, humán érdeklődése kiterjesztéseként hangversenyekre, színházba, könyvtárba járt. A nagykanizsai gimnázium volt az első munkahelye. Két tanévet követően, Kende Ferenc igazgató hívására tért vissza Bonyhádra, volt középiskolájába tanítani, majd 1959 szeptemberétől nyugdíjazásáig (1994) a Petőfi Sándor Gimnázium tanára volt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 2002
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 55:37
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.30