Püspöki park a várral
A képeslapon a sümegi vár látható a Püspöki Palota parkjából. A fekete-fehér fotó az 1950-es években készült. Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A három osztású erődítmény magja az 1260-as években épült öregtorony alsó szintje. A fellegvár falai egy évszázaddal később készültek el, majd a 15. század folyamán a vár előtti fennsíkot is erős, magas védőfallal vették körül. A vár 10292. számú azonosítóval állami tulajdonú műemlék.Sümeg város Veszprém megyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza, őskori kovakő bánya. IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A 14. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi család ragadta magához, uralmukat csak az 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg-ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított, falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta a telekesi Török István által vezérelt kuruc katonaság (a vár épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújtatta a császári parancsnokság). 1707. január 23.-án mivel telekesi Török István sümegi kuruc várparancsnok lelépett a tisztségéről, a sümegi commendánsságra (várparancsnokságra) Egerváry Istvánt, Palásthy Lászlót és Sidy Mihályt gróf Esterházy Antal bizta meg. A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét. A várat 2016-tól kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják. A vár felújítása a Nemzeti Várprogram keretében A vár a "A sümegi vár turisztikai célú fejlesztése" projekt keretében 820 millió forint európai uniós (GINOP-7.1.1-15-2016-00012) forrásból újul meg.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | Magyar művelődéstörténet |
tárgy | Magyar várak |
tárgy | Sümegi vár |
tárgy | Várrom |
tárgy | Püspöki Palota |
tárgy | Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye |
tárgy | Helytörténet XX. század |
célközönség | általános |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Sümeg |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Sümeg |
időbeli vonatkozás | 1950-es évek |
Jellemzők | |
hordozó | fotópapír |
méret | 14 cm x 9 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Kisfaludy Sándor Emlékház |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Kisfaludy Sándor Emlékház |