Cluj

Képes levelezőlap

kép

Montázs technikával készített képes levelezőlapon látható a kolozsvári Grand Hotel Napoca, a város látképe, a Szent Mihály-templom, a Lucian Blaga Nemzeti Színház és az Istenszülő elszenderedése katedrális. A kolozsvári Szent Mihály-templom Erdély második legnagyobb alapterületű temploma (a brassói Fekete templom után), amely Kolozsvár főterén, a hajdani Nagypiacon áll. Az építkezés megkezdésének pontos dátuma nem ismert, de az általánosan elfogadott feltételezés szerint Károly Róbert 1316. augusztus 19-ei oklevelével függ össze, amelyben megerősítette a városnak V. István által adott kiváltságait, többek között a szabad plébános- és bíróválasztás jogát. A város megnövekedett lakossága számára pár éven belül új, tágas templom építését kezdték el. Több mint száz évig épült, az anyagiakat részben az adakozó polgárság, részben a búcsúk bevétele biztosította. A kolozsvári Istenszülő elszenderedése ortodox katedrális a Bocskai (Avram Iancu) tér közepén áll, a Rév–Felek-Kolozsvári érsekség, egyben a Kolozsvár–Máramaros–Szilágysági Metropólia székesegyháza. Az építést Nicolae Ivan püspök kezdeményezte 1919-ben. Az építkezés 1923. szeptember 10-én kezdődött. A katedrálist 1933. november 5-én szentelték fel. A kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház a város egyik meghatározó művelődési intézménye. Az épület 1904–1906 között épült neobarokk stílusban, néhány szecessziós jellemzővel; a tervező és kivitelező a bécsi Fellner és Helmer cég volt. Az új színház felavatása 1906. szeptember 8-án történt Herczeg Ferenc Bújdosók című darabjával.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar művelődéstörténet
tárgy Románia
tárgy Szent Mihály-templom
tárgy Kolozsvár látképe
tárgy Istenszülő elszenderedése katedrális
tárgy Lucian Blaga Nemzeti Színház
tárgy Grand Hotel Napoca
tárgy Muzeális képes levelezőlapok
tárgy Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy Helytörténet XX. század
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kolozsvár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1990-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 cm x 10 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház