Szent Mihály-templom

Képes levelezőlap

kép

A képes levelezőlapon a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály templom látható. Az építkezés megkezdésének pontos dátuma nem ismert, de az általánosan elfogadott feltételezés szerint Károly Róbert 1316. augusztus 19-ei oklevelével függ össze, amelyben megerősítette a városnak V. István által adott kiváltságait, többek között a szabad plébános- és bíróválasztás jogát. A város megnövekedett lakossága számára pár éven belül új, tágas templom építését kezdték el. Több mint száz évig épült, az anyagiakat részben az adakozó polgárság, részben a búcsúk bevétele biztosította. A legrégebbi fennmaradt ezzel kapcsolatos irat 1349-ből származik, amelyben Avignon érseke és tizenöt püspök engedélyezte a búcsút azok számára, akik a Szent Mihály-templom és a Szent Jakab-kápolna világítására és felszerelésére adakoztak. A képes levelezőlapot Sándor Miklós és családja részére címezték, Kecskemétre. A következő üzenettel: "Szép város Kolozsvár, mi itt lakunk a Szamosnál. Komolyan! Sokszor csókolunk mindanyiótokat. Edit, Pista"

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar művelődéstörténet
tárgy Románia
tárgy Szent Mihály-templom
tárgy Muzeális képes levelezzőlapok
tárgy Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy Helytörténet XX. század
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kolozsvár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1980-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 cm x 10 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház