Kőteleki Általános Iskola
Boros Imre hagyatéka
1746-tól vannak adatok a kőtelki népoktatásról. A források legnagyobb részét a plébánia irattára őrzi a püspöki ellenőrzések jegyzőkönyveiben, a protokollumokban és az iskolaszéki jegyzőkönyvekben. A községi iskolával kapcsolatos anyagok a második világháború alatt megsemmisültek, csak 1945-től van irattári anyag. Az első tanító, Gulyás Ferenc, jegyzői és kántori teendőket is ellátott. Nagymérvű elfoglaltsága miatt a gyerekeket jórészt felesége tanította. Ez abban az időben egyedülálló, mivel csak férfiak tanítottak. A tanítást lakásán végezte, tanulóként 1 forintért. 53 Első iskoláját a község 1779-ben állította fel. 1799-ben újabb iskolát emeltek, mely magába foglalta a tanítói lakást is. 1825-ben újabb iskola épült. 1893-ban létesítenek izraelita felekezeti iskolát, ugyanebben az évben Kőtelken és Hunyadfalván községi iskolát építettek. 1948-ban államosították az egyházi iskolát, amely minden zavaró körülmény nélkül történt meg. Az iskola támogatására nagyarányú társadalmi munkát szervezett és végzett az MNDSZ és az MDP helyi szervezete. A 8 osztályos oktatás személyi feltételeinek megteremtése, szaktanárok alkalmazásával, illetve a meglévő tanítók szakosodásával történt meg. 1962-ben új, emeletes iskola épült Kőtelken. Boros Imre hagyatéka
| Cím(ek), nyelv | |
|---|---|
| nyelv | magyar |
| Tárgy, tartalom, célközönség | |
| tárgy | Kőteleki Általános Iskola, Iskolaépületek, Petrovay György Katolikus Általános Iskola |
| célközönség | általános |
| Tér- és időbeli vonatkozás | |
| kiadás/létrehozás helye | Kőtelek |
| térbeli vonatkozás | Kőtelek |
| időbeli vonatkozás | 1980 |
| Jellemzők | |
| hordozó | negatív |
| méret | 40x25 mm |
| kép színe | fekete-fehér |
| formátum | jpeg |
| Jogi információk | |
| jogtulajdonos | Verseghy Ferenc Könyvtár |
| hozzáférési jogok | Ingyenes hozzáférés |
| Forrás, azonosítók | |
| azonosító | kotelek042 |