Kőteleki Általános Iskola

Boros Imre hagyatéka

kép

746-tól vannak adatok a kőtelki népoktatásról. A források legnagyobb részét a plébánia irattára őrzi a püspöki ellenőrzések jegyzőkönyveiben, a protokollumokban és az iskolaszéki jegyzőkönyvekben. A községi iskolával kapcsolatos anyagok a második világháború alatt megsemmisültek, csak 1945-től van irattári anyag. Az első tanító, Gulyás Ferenc, jegyzői és kántori teendőket is ellátott. Nagymérvű elfoglaltsága miatt a gyerekeket jórészt felesége tanította. Ez abban az időben egyedülálló, mivel csak férfiak tanítottak. A tanítást lakásán végezte, tanulóként 1 forintért. 53 Első iskoláját a község 1779-ben állította fel. 1799-ben újabb iskolát emeltek, mely magába foglalta a tanítói lakást is. 1825-ben újabb iskola épült. 1893-ban létesítenek izraelita felekezeti iskolát, ugyanebben az évben Kőtelken és Hunyadfalván községi iskolát építettek. 1948-ban államosították az egyházi iskolát, amely minden zavaró körülmény nélkül történt meg. Az iskola támogatására nagyarányú társadalmi munkát szervezett és végzett az MNDSZ és az MDP helyi szervezete. A 8 osztályos oktatás személyi feltételeinek megteremtése, szaktanárok alkalmazásával, illetve a meglévő tanítók szakosodásával történt meg. 1962-ben új, emeletes iskola épült Kőtelken. Boros Imre hagyatéka

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Kőtelki Általános Iskola, Tanórák, Diákok, Tantermek, Iskolatörténet
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Kőtelek
térbeli vonatkozás Kőtelek
időbeli vonatkozás 1981
Jellemzők
hordozó negatív
méret 40x25 mm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító kotelek052