Heinrich Aladár, portré
A Heinrich vaskereskedő család egyik tagjának, ómoraviczai Heinrich Aladár (1867-1924) portréja. Adatok a leltárkönyv alapján. Az itt látható fotó, egy másolatról készült. A múzeumnak készítette Szakáll Ágnes, 1995-ben. Az eredeti festményt Szenes Fülöp készítette 1927-ben, mely ma is a Heinrich család tulajdonában van. Heinrich Aladár édesapja Heinrich Ferenc (1844-1896) vaskereskedő, édesanyja Tömöry Eugénia (1845-1929) szintén vaskereskedő a Schopper család tagja volt. Felesége Tömöry Melanie, öt gyermekük született. Ómoraviczai Heinrich Aladár m. kir. udvari tanácsos, a Heinrich A és Fiai R.T. igazgatója, a Nemzeti Bank főtanácsának tagja, a vaskoronarend lovagja életének ötvenhetedik évében érte a halál. Ezernyolcszázhatvanhétben született, a gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál végezte, majd huszárönkéntes lett és a bécsi Handelsacademie elvégzése után, húsz éves korábban lépett be apja cégébe, az akkor már igen nagyhírű Heinrich-féle vaskereskedésbe. Itt megszakítás nélkül dolgozott hihetetlen energiával és munkabírással mindaddig, míg súlyos betegsége meg nem akadályozta kötelessége teljesítésében. Rendkívül vallásos érzésű ember volt. Nagy része volt az Örökimádás templomának megalapításában és e körül kifejtett érdemeiért a vaskoronarenddel tüntették ki. Később udvari tanácsos lett kereskedelmi téren elért sikereiért s e közben az Osztrák-Magyar Bank főtanácsosa, végül alkormányzója lett. Mikor az Osztrák-Magyar Bank meg szűnt, az újonnan alakult Nemzeti Bank főtanácsának tagjává választották. Egy ideig Svédország főkonzulija, volt Budapesten, erről a tisztségéről később betegsége miatt lemondott. Az első világháború alatt a Pénzintézetek Hadikórházát vezette. Felesége Tömöry Melanie és öt gyermeke volt. Forrás: Nemzeti Ujság, 1924. december 24. (6. évfolyam, 274. szám) 8. oldal; S. Nagy Anikó (2007): Kereskedővilág - Szemelvények a magyar kereskedelem történetéből. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Budapest; A családi vállalkozásról bővebben a MaNDA adatbázisában található: Egy vaskereskedő család története.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | személykép |
tárgy | portré |
tárgy | üzletember |
tárgy | vaskereskedés |
tárgy | kereskedelemtörténet |
Személyek, testületek | |
kiadó | - |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | - |
térbeli vonatkozás | Budapest (Magyarország) |
térbeli vonatkozás | Üllői út 32. (Budapest, 8. kerület) |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 20. század eleje |
időbeli vonatkozás | - |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 13,7 x 11,3 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_37915_5 |
leltári szám/regisztrációs szám | 10_Személy_Csoportkép |
leltári szám/regisztrációs szám | 10_a_Csoportkép_Családokhoz_egyes_személyekhez_kötödő_képek |