Heinrich Ferenc kereskedelemügyi miniszter portréja Budapest XX. század első fele

kép
minősített tartalom

Heinrich Ferenc (1866-1925) vasáru-nagykereskedő, kereskedelemügyi miniszter. Kétszer volt kereskedelmi tárca élén elsőként 1919. augusztus 17-től szeptember 17-ig Friedrich-kormányban, majd 1919. november 25-től 1920 március 15-ig a Huszár-kormányban. Amikor nem vállalt politikai posztot akkor régi családi vasnagykereskedést vezette, több kereskedelmi intézmény elnöke volt, nevesítve a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara alelnökeként és a budapesti Kereskedelmi Testület elnökeként tevékenykedett. A XIX. század közepén Heinrich Alajos a cég alapító vaskereskedést hozott létre a Belvárosban, Heinrich Alajos és Fiai cégjellel. Vagyonukat nemcsak a vaskereskedéssel, hanem a politikai háttér ügyes kialakításával is gyarapították. A család tagjai a másik kereskedőcsalád sarjaival, a Schopper család leányaival házasodtak össze. A Schopper család őse Károly, vaskereskedő, nagy szántóterületeket vásárolt a Józsefvárosban, ahol a róla elnevezett Schopper Gasset magyarosították 1873-ban Tömő utcára. Az 1900-as években a jómódú cég Józsefvárosba költözött, a régi császári és királyi honvédség szekerész laktanyájának helyén felépített új székházába, az Üllői út 32. szám alá, az épületet Heinrich-udvarnak nevezték, kiterjedt a Mária utca 54. szám alá, ott raktározták az árukat, a földszinten vörös téglából épült udvari épületekbe. Az 1970-es években az Üllői úti részen a Vasért Vállalat boltja és központja működött. A felújított klasszicista épület homlokzatán, a négy szobor felett "Heinrich-Udvar" felirat olvasható. A Mária utcai épületrészen a homlokzaton mai is olvasható: "Heinrich A. és Fiai Rt." A múlt üzenete a mának. A fotóval kapcsolatban, negatív, illetve pozitív nagyítás megjegyzés szerepel még a leltárkönyvben. Vélhetőleg egy kiadvány vagy könyv fényképezett részlete (396. oldal).

Photo of Mr. Ferenc Heinrich (1866-1925) wholesaler of hardware, Minister of Commerce. He was the head of the Ministry of Commerce twice, first from 17 August to 17 September 1919 in the Friedrich Government and then from 25 November 1919 to 15 March 1920 in the Huszár Government.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat KF_F_15_040
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy személy kép
tárgy portré
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy vaskereskedés
tárgy BKIK
tárgy arckép
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás Üllői út 32. (Budapest, 8. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 20. század eleje
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 6 x 7 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KF_14_120_12
leltári szám/regisztrációs szám 10_Személy_Csoportkép