Fegyverszüneti szerződés a szövetséges seregek és a magyar állam között

Belgrádi szerződés

szöveg

Fegyverszüneti szerződés a szövetséges seregek és a magyar állam között. Ez a dokumentum 12 pontot tartalmaz, melyben felsorolják a szövetséges hatalmak követeléseiket. Itt kitérnek arra, hogy a magyar csapatok visszavonulnak a határokról és a szövetséges csapatok bevonulnak, bár a közigazgatás feladatait megtartják a magyar kormánynak. Meghatározzák mire van szükségük a szerb vasútvonalak helyreállítására. Időpontban meghatározzák, hogy hány nap alatt kell a német csapatoknak visszavonulniuk. További pontokban részletezi a közélelmezés részleteit, a fegyverek, hadianyag összegyűjtését és a vízi útvonalak helyzetét. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozta. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, sajnos nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország történelme
tárgy fegyverszüneti megállapodás
tárgy szövetséges seregek
tárgy csapatok visszavonása
tárgy magyar közigazgatás
tárgy szerb vasutak helyreállítása
tárgy német csapatok kivonulása
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző A szövetséges seregek főparancsnoksága
közreműködő Fővezérkar
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1918-11-12
időbeli vonatkozás 1918. november 12.
Jellemzők
méret 526 kB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1421