Révhelyi Elemér képei

Kassai dóm, templom belső

kép
minősített tartalom

Kassa az 1930-as, 1940-es években

A dóm belsejében a legnagyobb kincsként és látványosságként a gótikus Szent Erzsébet főoltár (1474-1477) tartható számon 48 gótikus táblaképével. A gigantikus, több mint 11 m magas szárnyasoltáron álló három szobor a gótikus szobrászművészet legszebb alkotásai közé tartozik. Középen Szűz Mária áll karján a kis Jézussal, két oldalán a két Szent Erzsébet. A táblaképek közül az Árpádházi Szent Erzsébet legendáiról szóló alkotások tán a legszebbek. A székesegyház leheletszerűen csipkézett 16 m magas gótikus szentségtartóját a világ legszebb ilyen jellegű alkotásának tartják, tíz esztendőn keresztül faragta Kassai István (1467-77). A szentélytől jobbra áll a másik értékes, gótikus oltár, a Mária látogatása-oltár (1516). A monumentális orgonakarzat, oszlopain magyar királyok szobraival, Steindl Imre munkája. A többször felújított lenyűgöző neogótikus orgonaszekrény Hölz Mór mester tudását dicséri. A XV. század második felében épült duplasoros királylépcső és királyi oratórium is gyönyörűen fel lett újítva, a múltban innen hallgatta Mátyás király és kísérete a szentmisét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kassa
tárgy Szent Erzsébet
tárgy védőszent
tárgy főoltár
tárgy szentség
tárgy gótikus
tárgy mise
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kassa
térbeli vonatkozás Kosice
térbeli vonatkozás Szlovákia
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0592