Legeltetési per a püspöki uradalom árendás mészáros marhái miatt

legeltetési per

szöveg

1834. június 3-án foglalkoznak először a püspöki uradalom marháinak legeltetésével. A mészáros neve: Moizer György. A per tárgya, hogy a püspöki uradalom marháit a városbeliek legelőjére vitték legelni és ez ellenkezik a korábban kötött szerződéssel. A püspök erről mit sem tud. Június 10-én, a városbíró – Eitner József – bejelenti hogy a határozat ellenére sem történt semmilyen intézkedés az uradalom részéről, ráadásul gorombasággal illették őt. Határozatban írják meg hogy ha a mészáros továbbra is tilosban legeltet, akkor befogják a marhákat, és törvényes eljárást indítanak. Az uradalom később kétségbe vonja, hogy tilosak lennének azok a legelők, amiken ő legeltet, mert a tanács ezt nem jelentette be az uradalom számára. A tanács visszajelzett, hogy nem volt szükség bejelenteni mert a régi uraságok is tudták ezt. Ez a pereskedés komoly jogi kérdés volt, amit az is fokozott, hogy a mészáros csak a maga érdekeit nézte, nem a lakosságét. Egy hónappal később a tanács leszállította a marha árát, melynek az lett a következménye, hogy a mészáros szabotálta a húsellátást. Ezek után a püspök egy intést küldött a Tanácsnak, hogy a mészáros marhái eddig is legelhettek a szóban forgó legelőkön. Ezt az intést a tanács önkényesnek tartotta és nem is igazán hitte el, hogy az valóban a püspöktől származik e. Végül 1835. 08.02-án olyan határozat született, hogy a lakossági legelőkön a mészáros 24 marhát legeltethet, de csak a püspök uralkodásáig, utána a régi, 1811-es intézkedés lép újra életbe, miszerint tilos lesz azokon a legelőkön a mészáros marháit legeltetni. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy püspöki uradalom
tárgy legeltetési per
tárgy Moizer György mészáros
tárgy Eitner József városbíró
tárgy Kopácsí József püspök
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1834
Jellemzők
méret 698 kB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1343