Egerváry Ignác (1751-1809) piarista provinciális portréja
Egerváry Ignác (1751-1809) piarista provinciális (tartományfõnök) portréja, aki 1805 és 1811 között vezette a magyar piarista rendtartományt. Egerváry Ignác (a S. Josepho, 1751–1809) fiatalon a megszokott piarista életpályát járta végig. Az egyre magasabb gimnáziumi osztályokban tanítás, majd házi nevelőség után 1790-től a szegedi gimnáziumot igazgatta. Ott szerzett tekintélyt ahhoz, hogy 1802-ben pesti házfőnökké, 1805-től pedig tartományfőnökké válasszák. E hivatalában legjelentősebb eredménye a fehérvári kusztodiátusi birtok megszerzése volt. Talán ezért is készíttették el portréját hálás rendtársai a tartományfőnökök galériájának harmadik darabjaként, amelyből Orosz Zsigmond és Conradi Norbert (vö. kat. 10.4) után Egerváry négy elődje hiányzik. A festmény a 19. század végén Csaplár Benedek birtokában volt (Szinnyei 1891–1914, II, 1219), majd az 1920-as években a budapesti Piarista Múzeumba került, a múzeumi teremben függő festmények közé (Balanyi 1942, 460). 2011-ben a tartományfőnökök ismét összeállított portrésorozatának részeként a budapesti tartományfőnökség kisebbik tárgyalótermében, majd az előtte levő széles folyosón kapott helyet.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | piarista |
tárgy | festmény |
tárgy | portré |
tárgy | szerzetes |
tárgy | tartományfőnök |
célközönség | általános |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Pest |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1805 körül |
Jellemzők | |
hordozó | vászon |
méret | 73 x 86 cm |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Piarista Rend Magyar Tartománya |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Piarista Múzeum |
leltári szám/regisztrációs szám | 2011.8.1.P |