Steindl Imre – a neogótika mestere

Steindl Imre neve összeforrt fő művével, az Országházzal, bár sajnálatos módon annak avatását nem érhette meg. Olyan korban élt, amikor a főváros építészetét még a neoreneszánsz-ízlés határozta meg, ő mégis a neogótikát képviselte. Legújabb válogatásunkban legismertebb munkáit gyűjtöttük csokorba.

„Steindl mesterben valódi művészlélek, hatalmas alkotó erő lakozott. Sohasem kereste a szórakozást, nem pihent; minden örömét művészetében lelte és egész idejét művészetének szentelte. Egyenes, szókimondó modora miatt talán sokan nem vonzódtak hozzá, de a kik megösmerték, tudták, hogy szívvilágában a jóság foglalja el a legnagyobb helyet.
De benne nemcsak jeles építőművészt, hanem kitűnő tanárt is vesztettünk, ki feledhetetlen emlékezetűvé tette nevét a műegyetem történetében s emlékezete tanítványai szivébe is kitörülhetetlenül van bevésve.” – így méltatta Csányi Károly nekrológjában mesterét.

Steindl Imre, egy tekintélyes ékszerész fiaként 1839. október 29-én született a fővárosban. Elemi és középiskoláit az akkori Pesten, felsőfokú tanulmányait a József Polytechnikumban folytatta. Húsz éves korában a bécsi Képzőművészeti Akadémiára ment, hogy az építészetnek ne csak szerkezeti, hanem művészi részét is elsajátítsa. Tanárai közül Friedrich von Schmidt idővel műemlékvédő programjába is bevonta, így Steindl olyan ismereteket szerzett, melyek megalapozták későbbi ezirányú munkáját. Hazatérve előbb helyettes, majd 1870-től rendes tanára lett a József Polytechnikumból akkorra már Műegyetemmé váló intézménynek. Ezen a poszton maradt harminckét éven át, egészen haláláig. Közben építészi tevékenységét sem hanyagolta, első műveinek egyike a gróf Gyulay család monumentális síremléke volt a vízivárosi temetőben. De nevéhez fűződik a pesti Új Városháza, a Műegyetem Múzeum körúti épülete (ma az ELTE BTK campusa) vagy a debreceni „Bika" szálloda épülete, melynek történetéről írtunk már korábban.

Steindl és a műemlékvédelem

Steindl műemlékek iránt érzett szeretetének ékes példája az az ötszáz rajz, melyet hallgatóival az ország különböző jeles műemlékéről készíttetett. Jelentős munkái között volt az erdélyi Vajdahunyad vár és a máriafalvi (ma Burgenland) Mária Mennybemenetele-templom is. E területen a legnagyobb vállalkozása azonban a kassai dóm helyreállítása volt. Sisa József szerint a mester a neogótika iránti szenvedélyét a műemlékvédelemben tudta leginkább kiteljesíteni. Ekkoriban még nem volt túl éles a határ az építészet és a műemlékvédelem között, a rekonstruálás pedig igen nagy szabadságot engedett az építésznek. Egy elöregedett templomot vagy palotát az építész a saját megítélésének megfelelően egészíthetett ki, még az eredeti megjelenés feláldozása árán is. A kassai dóm esetében a régi állapothoz képest egy sokkal díszesebb, komplettebb épületet hozott létre.

Az Országház

1883. február 1-jei határidővel nemzetközi tervpályázatot írtak ki egy, az országgyűlés mindkét házát befogadó, a közös üléseknek, valamint az ún. delegációnak (osztrák és magyar küldöttekből álló vegyes törvényhozó testület) helyet adó parlament felépítésére. A tizenkilenc pályázó között volt Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Otto Wagner is. Steindl Imre is indult, és negyedmagával megosztott első díjat kapott. Tervének alapkoncepcióját a Dunára komponálás adta: a folyóval párhuzamosan rendezte el az épületet, amely így rendkívül hosszú lett.

1885 márciusában készült el az a körültekintő szerződés, melyben Steindl vállalta az országház építési munkálatainak építészeti vezetését. Azt gondolhatnánk, hogy ekkor már minden terv készen állt, de ez közel sem volt így. A munkálatok 1885. október 12-én kezdődtek. Az épület egyetlen összefüggő betonlapon nyugszik, melynek közepes vastagsága nagyjából két méter. Alaprajza hosszúkás négyszög, melyből csak a főlépcsőt magában foglaló rizalit ugrik ki. A törvényhozás két háza: a főrendiház az épület északi, a képviselőház pedig déli részéből négy-négy saroktoronnyal emelkedik ki, míg a törvényhozás egységének kifejezője az épület közepéből kimagasló kupola.

Az építkezés ideje alatt 69 iparos és vállalkozó átlagosan ezer munkása dolgozott. Steindl Imre rendkívül erős kontrollt gyakorolt az építkezés felett. De természetesen nem egyedül dolgozott, nagyjából harmincfős iroda is segítette, akik főnökük intenciói szerint vitték az ügyeket. Ami a ház technikai jellemzőit illeti: a hossza 268 méter; legnagyobb szélessége 123 méter; alapterülete 17 754,5 négyzetméter; a kupola magassága 96 méter. Az épületnek l0 udvara, 27 kapuja és 691 helyisége van. Európában itt valósult meg az első távfűtési rendszer. Mindemellett 14 felvonó üzemel az épületben és 112 óra mutatja a pontos időt.

Ami a díszítést illeti, Steindl a képzőművészeti alkotások közül a szobroknak szánt kiemelkedő szerepet. 450 szobrot vettek tervbe, de az ebből megvalósult 242 is óriási mennyiség. Ezek közül 90 az épület külsejére, 152 a belsejébe került. A figurák a magyar történelem nagyjait sorakoztatták fel, megteremtve ez által a legnépesebb nemzeti panteont.

Az épületet hamarabb kezdték el használni, minthogy átadták volna. A félkész Országházban 1896. június 8-án, az ezredévi ünnepségek idején gyűltek először össze ünnepi ülésre a képviselők. A 17 évig tartó építkezés az ország egyik legmeghatározóbb beruházása volt, mégis 1902-es átadásáról szinte alig emlékezett meg a sajtó. Ha ki is váltott valamilyen reakciót az ország házának elkészülte, az a bírálat volt. Kritizálták többek között az épületben található intenzív színhasználatot, az erőteljes aranyozást és a csillogó műmárványozást is.

Mennyi az annyi?

2010-ben egy érdekes gondolatkísérlet merült fel az egyik ingatlanokkal foglalkozó portál fejében. Arra keresték a választ, hogy vajon mennyit érhet az Országház? Egyáltalán ki lehet-e számolni az értékét? Érdekesség, hogy 1902-ben a már említett Csányi Károly, Steindl jobbkeze közzé tett egy összefoglaló könyvet, melyben egy költségvetési táblázatot is közölt az építkezés költségeiről, aminek végösszege: 37.185.945.71 korona volt. Nehéz összehasonlítani a mai nagyberuházásokkal ezt a számot, de a szokásos becslési módszereket figyelembe véve Steindl fő művét, mai technológiákkal előállítva, 160 Mrd forintra becsülték, míg az épület eszmei értékét ennek kétszeresére.