Révhelyi Elemér képei

Huszár-Purgly kastély

kép
minősített tartalom

Keszeg az 1930-as, 1940-es években

A kastély tulajdonképpen nem egy épület, hanem egy főépületből és két melléképületből álló épületegyüttes. A kastély szabadon álló, T alaprajzú, földszintes épület, kontytetővel, az utcai szárny mélységét átfogó, magasabb középrizalit fölött manzárdtetővel. Az utcai szárny egytraktusos, hátsó folyosóval. A helyiségek részben tükörboltozatosak, részben síkmennyezetesek. A hátranyúló udvari szárnyban csehsüveg–, donga–, tükörboltozatos és síkmennyezetes helyiségek. A kastély déli, utcai homlokzatához kétoldalt pilléres-kővázás kapuk, tovább a keleti kapuhoz kerítésfal kapcsolódik. A két melléképület hosszanti téglalap alaprajzú, földszintes, nyeregtetővel fedett. Az egyik, a nyugati telekhatáron áll, közvetlenül a kapu mellé építve. A másik, az egykori istálló és kocsiszín, a keleti telekhatáron, rövidebb homlokzatával a kerítésfalhoz csatlakozva. Helyiségeik síkfödémesek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Keszeg
tárgy Huszár család
tárgy Purgly család
tárgy műemlék
tárgy barokk
tárgy copf
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Keszeg, Dózsa út 9.
térbeli vonatkozás Keszeg
térbeli vonatkozás Nógrád megye
térbeli vonatkozás Észak-Magyarország
térbeli vonatkozás Rétségi járás
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0645