Kis-apollólepke

Parnassius mnemosyne 4

kép

A pillangófélék családjába tartozó, bár külsőre inkább a fehérlepkékhez hasonlító nappali lepkefaj. Csapongó, vitorlázó röptéről már repülés közben megkülönböztethető azoktól. Évente egy generációja van, amely májusban repül. Monofág, vagyis hernyói csak egy tápnövényen fejlődnek: fő tápnövénye az odvas keltike, de elfogyasztja a közeli rokon ujjas keltike leveleit is. Érdekes életmódbeli sajátosságuk, hogy csak éjszaka táplálkoznak. Európa nyugati részében nagyon megritkult, az Alpoktól északra szinte teljesen eltűnt mára. Hazánkban európai szinten is jelentős állományai élnek, bár visszaszorulása, főként a síkvidéki állományainál már nálunk is jelentősnek mondható. Hegy- és dombvidékeink megfelelő élőhelyein azonban még erős populációi élnek. A Dunántúlon, a Kisalföld és a Mezőföld kivételével sokfelé előfordul, az Északi-középhegységben is gyakori, de az Alföldön szigetszerű és ritka. Nagyon lokális faj, de élőhelyén gyakori, sőt akár domináns (leggyakoribb) faj is lehet. Különféle üde erdőkben, főként gyertyános-tölgyesekben, esetenként bükkösökben, hegyvidéken sziklaerdőkben találkozhatunk vele. A kifejlett lepkék nem kedvelik az árnyékot, inkább erdei utak mentén, ligetes erdőrészeken, erdőszegélyekben keresik fel a virágokat. Védett és veszélyeztetett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy állatok
tárgy lepkék
tárgy pillangófélék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Schmidt Péter
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Somodor
időbeli vonatkozás 2019. május 26.
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám RRM_TT_DF_3598