Révhelyi Elemér képei

Festetics kastély

Helikon Könyvtár

kép
minősített tartalom

Keszthely az 1930-as, 1940-es években

Keszthely – és egyben a Festetics család – legjelentősebb alakja Festetics György (1755–1819), aki 1791-től élt Keszthelyen. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz, számos folyóirat, szépirodalmi mű megjelenését támogatta. 1817-től évente kétszer rendezte meg a Helikon ünnepségeket, melyen a Dunántúl legnevesebb költőit, íróit látta vendégül. Innen a Berzsenyi Dániel szájából elhangzó mondás, amely Keszthelyt „kis magyar Weimar”-nak nevezi. A Helikon könyvtár kb. 80 ezer kötetes gyűjteményét a Festetics család hozta létre. A könyvek között több régi enciklopédia és régi nyomat található. Ez Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára. A könyvtár nevezetes nagytermének faragott tölgyfa bútorait Kerbl János keszthelyi asztalos készítette.

1948-ban a könyvtárat a kastéllyal együtt állami tulajdonba vették, a kezelői feladatokat az Országos Széchenyi Könyvtárra bízták. A II. világháború előtt az állományban 4 kódex és 40 ősnyomtatvány volt. Az 1950-es évek elején ezeket a legértékesebb kéziratokkal és régi magyar nyomtatványokkal együtt a biztonságosabb védelem érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezték el. A könyvtár állományából került a Széchenyi Könyvtár kezelésébe a Festetics- és a Keszthelyi kódex. A könyvtár 1974-től az akkor megalakult Helikon Kastélymúzeum szerves része lett. Muzeális jellegének megfelelően megtartotta a Festetics Györgytől származó szakbeosztást és a latin nyelvű jelzeteket, ami a polcok felett elhelyezett táblákon is olvasható: Historia, Musica, Genealogia et Heraldica. stb. A könyvállomány a folyamatosan gyarapodó külön gyűjteményekkel együtt ma meghaladja a 86 000 könyvtári egységet. A csatlakozó kabinetkönyvtárban a gazdaság és a sport irodalma nyert elhelyezést 1938-ban, herceg Festetics III. György idejében. Halmi Artúr által 1936-ban festett képe a kandalló felett függ. A könyvtár nem csak a turisták részére nyújt élményt, hanem a tudományos kutatás számára is biztosítja a feltételeket.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Keszthely
tárgy Helikon Könyvtár
tárgy Könyvtár
tárgy múzeum
tárgy Országos Széchenyi Könyvtár
tárgy Helikon
tárgy Festetics család
tárgy Kastély múzeum
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Keszthely
térbeli vonatkozás Balaton felvidék
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0654