Magyarhoni koronaországban az oktatási ügy ideiglenes létesítésének alapjai

szöveg

E dokumentum nyomtatott, két hasábos irat, mely négy oldalon 14 paragrafust tartalmaz. Rendelkezik arról, hogy az állam (álladalom) felügyeleti jogot gyakorol az oktatás és nevelés fölött Magyarországon mind az oktatási és nevelési intézetekben, mind a házi oktatásban. Rendelkezik a közintézetekről és a magántanodákról, a néptanodákról. Megszabja, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy intézményt gimnáziumnak vagy egyetemnek, akadémiának nevezhessenek. Kijelöli a tanfelügyelők feladatait, valamint a mindenképpen elsajátítandó tananyagot. Kitér a nyelvi és a vallási kérdésekre is. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar oktatásügy
tárgy Magyar történelem
tárgy paragrafus
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1800-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 6,62 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1844