Levélváltás fazekasmunkák megrendeléséről

szöveg

1943. március 5-én táviratot adtak fel Budapesten Sümegre, Novák Frigyes részére, aki az elemi iskola igazgatója volt. A távirat feladását és tartalmát gépelt ajánlott levélben is megerősítették. A táviratban azt az óhajukat fejezik ki, hogy sümegi és környékbeli fazekasoktól rendelnének lábosokat, fazekakat. A választ három nap múlva ugyancsak táviratilag és levélben is megküldték a Hangya Szövetkezet háziipari osztályának. Sümeg múltjában kimagasló helyet foglal el a népi fazekasság és kályhásmesterség művelése. Az 1880 és 1910 közötti időszakban a sümegi népi fazekasság virágkorát élte. A Dunántúl egyik legnagyobb és legfőbb fazekasközpontjában több mint 50 működő műhelyről van tudomásunk, ahol mintegy 80 fazekas dolgozott. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Iparművészet
tárgy fazekasság
tárgy Sümeg
tárgy Hangya Szövetkezet
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Hangya szövetkezet és Novák Ferenc
kiadó Hangya szövetkezet és Novák Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1943.
Jellemzők
hordozó papír
méret 1,26 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1751